Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1940
22 így rendelte ezt Isten a tanárnak s. a diáknak. Ámde a diák fejlődésének kritikus fokát tölti az iskolában. Sok nehézségen keresztül keresi irányvonalát. Emberi gyengeségek, apró hitványságok, lelki zavarok for- ronganak benne; tisztulási folyamatok, nem kristálytiszta áramlatok, pedig annak hiszi. Innen az összekülönbözés, pedig a tanár a közösség képviselője. A közösségre nevelés rendes fejlődési! diákban is az alkalmazkodás terhét váltja ki a tanár erősebb szellemi s tényleges hatalmi fölényének nyomása alatt; ezért az iskola elvégzése még nála is valóságos fellélegzést von maga után; hát még a diákság másik csoportjában, mely a gimnáziumot osztályismétléssel, javítóvizsgákkal, tétlen szívósággal, a vizsgáztató szánalmával végzi el. Az emberi irgalom, különösen ha sokáig tart, nem váltja ki a hála érzetét. Az örökös elnézés, a gyengeségek állandó hánytorgatása, a folytonos buzdítás, az időközben tanúsított idegesség mintegy megalázzák a diákot. Ezért az iskolaévekre nem szívesen gondol vissza, hogy ne keljen szégyelnie önmagát önmaga előtt és úgy segít magán, hogy öntudatlanul is azt teszi, amit ősei: a gyűlölet fölényét fordítja tanárai ellen. A pedagógiai profilaxis meghaladja látókörét, csak a rideg, vitriolos embert érzi, megmosolyogja vagy gyűlöli, de nem tudja megkeresni emberi arcát, amelyen a cinizmus maszkját látja. Nem keresi, hogy a kéznek, mely annyi sebet oszt, nincs-e virágos, simogató vágya, halk, szordínós álma, síró-nevető emberi arca. Nem azt keresi; csak lesi. Már most, ha az a tanár jobb csavar, vagy rugó, rögtön fáj valakinek. Ha önálló gép, ha erősebben zakatol, felfigyelnek rá. De még jó, ha önálló gép, de a legtöbb csak egy-egy kerék, csavar, rugó abban a gyilkos szerkezetben, melyet kívülről irigyelnek, belülről nem ismernek. Nem tudják, hogy belül piros emberszivek, szép dalok vannak, éneklő mesék, könnyező lelkek. De a gépek között nincs idő a könnyekre. Gépnek, keréknek, rugónak, csavarnak nem szabad sírni, csak dolgozni, forogni, feszíteni, zakatolni, mert ha sír, akkor már rossz. Síró gép nyikorog, könnyes kerék rozsdásodik, ellágyult rugó nem feszít, meglazult csavar megállítja a gépet. Van, aki kibírja ezt a hajszát és egyéniség tud maradni. Nem volna törvény ez a taposó malom, ha nem volnának megváltó ttjai, kik hosszú évek maró láncával kezükön, nevükön, nem hagyták kialudni lelkűk szent vágyát. Álmatlan éjszakák vésték még mélyebbre szájuk szögletét Fel- kinálkozott nekik is az élet: habzsolják árverő mosolyát, előzékenységeit, kitüntetéseit, de ugyanakkor merüljenek el abban az illatos mocsárban vagy szaladjanak el és viseljék az elzárkózottak felé habzó gyűlölet félelmét. Ez történt, de a hegyek nem omoltak össze, a völgyek nem szakadtak föl, a folyók nem öntöttek ki s az ég nem hasadt ketté. A madár is lármázik; a béka is untalan jelzi, hogy él; a majom sem tud csöndben lenni; az emberek közül is kevés, pedig mondani valójuk kilenctizedrésze a hétköznapok felkérődzése. Csak a kiválasztottak ismerik a hallgatás törvényét, a csend útját az örökkévalósághoz. 3. Kit válasszak ki az 51.000-ből? Az 5.500 tokaji, az 5.500 újhelyi elemista s a 40,000 újhelyi középiskolás közül? A nagyokat, kiket megvilágított a közélet bengáli fénye ? A kicsinyeket, kik az állami élet kis pólusaiban, a családban építették a jövendőt hittel, szeretettel, Önfel-
