Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1940
20 Tengerszemek ezek, melyekben meglátszik a magasság Istenképe átvonuló felhőivel és csillagaival. Csendes folyam ez, mely békén halad önásta medrében és felvesz minden terhet, mit a közjó parancsol. Ezek a pedagógus mindennapi kenyere; jobb, rosszabb, szikkadt, szalonnás, kelletlen, de mindennapi; méltó egy élet offertoriumára. Azonban a diákközösség sodrában görgő köveket is látunk, melyek kényük-kedviikre magukat, másokat veszélyeztetnek. Önző magatartásuk négy tipusát különböztetjük meg aszerint, hogy a környezetük gyönge vagy erős és hogy ők maguk gyenge vagy erős akaratuak. Ha túlságosan enyhe légkörben, virágházban nőtt fel a diák, ha szeretettel agyonhalmozzák s akarata nem harcol a túláradó szeretet idegen, erős akarata ellen, kialakul benne opportunista világnézete: idegen segítség nélkül boldogulni nem lehet, de nincs is rá szükség; joga van mások segítségére, sőt szolgálatára. Saját gyöngesége jogalappá lesz a majomszeretet s a diák diplomácia következtében. Pipiskéi, finomkodik, fölényeskedik, hizeleg és sajnáltatja magát és mindenkitől sajnálva, mindenkit lesajnálva mindenben célt ér ez a hamupipőke. Mimóza, nebántsvirág, siróbaba. De mivel mindig csak kap, sohasem ad, kölönc lesz idővel, a szolgáló sereg elpárolog s marad a sodralék, a görgő kavics, felhőfoszlány a hullámok, szelek sodrán. Saját sírjába hull a diákvilág jajongó bíbice. Mellette feltűnik a diáksztár is, az enyhe környezet aktiv szülötte. Úgy kezelik, mint a melegházi növényt, pedig olyan, mint az aranka: vékony szállaival messze elnyúl; megkeres, megfog, átölel minden föléje emelkedett növényt és rajta kúszik a magasba, föléje, mert természete hatalmaskodóbb, mint a környezeté. A magasban akar élni, de nem erejéből emelkedik, hanem emelteti magát. Uralomvágy az őseleme, mert segítséget, engedelmességet, csodálatot nem vár, hanem követel. Leereszkedik, mint királyfi s környezete boldog, hogy hódolhat neki. „Végtelenül tehetséges.“ Az; megtanulja, hogy másoknak kitüntetés, ha neki szolgálhatnak. Pompás zsonglőr, hiú, érzékeny, féltékeny, türelmetlen; árulkodik, rágalmaz, hazudik. Kegyvesztett, ha nem dicsérik. Kizárólag saját énje pokolbazuhanásától fél. Kirakatban él; ha kell, akár mint bajazzó, saját rovására mulattatva másokat, sziporkázva hullatja verejtékét. Tagadhatatlan diadalmas nagyvonalúsága, mégsem ura környezetének. Az arankát is a földre ereszti karóra kapaszkodott nagy súlya s csak addig ragyog a magasban, amíg van, ami a magasban tartja. Ezért lebegi körül a kudarc szele; hipnotizálta a csúcspont és várja a mélypont. A túlszigorú környezet is megtermi a maga csodabogarait, ha kemény akaratba ütközik. Ekkor születik meg a szigorú környezet aktív szülötte, kinek törvénye: legyen meg az én akaratom. Az uralkodni akarás az uralkodás kedvéért, énje megdicsőítéséért a leigázottra való tekintet nélkül. Nero. Ez nem az az erős akarat, mely O’ Connel Dánielben a legtöbb ír legnagyobb boldogságot kereste; ez nem Dugovics Titusz erős akarata, mely halálával a magyart vitte diadalra; ez nem Jorck von Wartenberggel tetette kockára becsületét német hazájáért. Nero úgy vezeti az eseményeket, hogy az csak neki legyen jó! Minden embert eszköznek tekint vagy ellenségnek. Csak addig hagyja érvényesülni őket, amíg szolgálatára vannak. Nem ismer barátságot, hálát, hűséget. Nem ismer becsületet, csak beteges becsvágyat. Amig a sztár