Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1939

27 használatba vehetők, mivel az épületet felülvizsgáló hatóság a helyi­ségek nedves és egészségtelen voltára való hivatkozással megtagadta a lakhatási engedély kiadását. Ennélfogva a magyar katolikus Tanul­mányi-alaptól kinevezett altisztek természetben adott lakás fejében ki­utalt lakáspénzen, az iskolaépületen kívül béreltek lakást. Legutóbb a két altiszt egy szomszédos községben lakott, honnan kerékpáron járt be szolgálatra. Ennek igen kellemetlen következménye az volt, hogy a gimnázium épülete a benne levő bútorzattal és tanítási eszközökkel együtt estétől reggelig őrizetlen maradt. A tarthatatlan állapot meg­szüntetése már hosszabb idő óta foglalkoztatta a gimnázium igazgató­ját és a rendfőnököt, mikor a megoldásnak az a nem várt lehetősége kínálkozott, hogy a szomszédos kis házat tulajdonosa felkínálta az igaz­gatónak megvételre. Mivel az altisztek lakásáról való gondoskodás a Tanulmányi-alap terhe volt, a VKM.-hez fordultunk és a megvételre felajánlott háznak megvételét kértük. Kérésünket a VKM. 1937. január 13-án 35313./V. 1. sz. alatt a Tanulmányi-alap nehéz helyzetére való hivatkozással elutasította. Mivel egyrészt az altisztek lakáskérdésének meg­oldása már nem tűrt halasztást, másrészt pedig félni lehetett, hogy a szó- banforgó házat valaki előlünk megveszi és a megoldásnak ez az egyetlen lehetősége is elvész számunkra, a rend a házat 8000 pengőn megvette és a célnak megfelelően átalakítatta. Elhelyezést nyert benn a házi portás, ill. sekrestyés és a két iskolai altiszt, kiknek lakáspénzét a most már természetben kapott lakás fejében 1938. júl. 31. óta az igazgató a gimnázium pénztára számára visszatartja. Az altisztek lakáspénzének ezt a visszatartását, melyről ők írásos beleegyezést adtak, a V. K. M. 1937. okt. 22-én 3667211937. V. 1. sz. alatt tudomásul vette és nem tett ellene észrevételt. Klebelsberg miniszterünket dicséri a gimnázium mai külseje 1934- ből. Ekkor készült el az ebédlőnk is. Petrasovszky Emmanuel festő­művész és Nyíry László okleveles iparművész zsenialitását dicséri. A freskók témája kifejezi a szerzetes iskola jellemző tulajdonságait: vallásosság, tudomány, tevékeny hazaszeretet — és azonkívül az iskola, illetve rendház múltjából ábrázol egy-két kiemelkedő mozanatot. A megoldást, teljesen a művészre, az ő tehetségére, művészi alkotó erejére bíztuk. Összesen 8 freskó készült. 1.) A mennyezeten egy Calasanzi-kép. Ábrázolja Szt. Atyánkat, midőn az ifjúságot felajánlja a Bold. Szűz Máriának. A különböző korbeli ruhába öltözött gyermekek azt fejezik ki, hogy Calasanzi Szt. József minden idők ifjúságának vé­dőszentje. A kép bárok stílusban készült, hogy az ebédlővel összhangban legyen. Szakértők véleménye szerint ez a kép sikerült legjobban 2. A kertre nyíló ablak melletti kép az elődök iránti kegyeletből a pálosok­nak van szentelve. Az aránylag kis területen nyolc pálos szerzetes különbözőképen van elfoglalva, de azért a kép nem zsúfolt. A kép a pálosok munkásságát ábrázolja: erdőírtás, kolostorépítés, elmélkedés. Az előtérben a virágos fa öntözése szimbolikus jelentőségű: jelenti a keresztény kultúra ápolását. A 3. annak a jelenetnek az ábrázolása, mi­kor a volt pálos rendházat nekünk átadják. A képen azok a személyek szerepelnek, akiket a Historia Domus az átvétellel kapcsolatban meg­említ. A kép témája egészen más, mint az előzőé. A művész sokkal job­ban kötve volt a tárgyhoz. A kép művészi értéke főleg az arcok finom kidolgozásában van. 4. Mivel az intézet volt tanítványai közül Kossuth

Next

/
Thumbnails
Contents