Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1939
114 Tájékoztató az 1940—4L iskolai évre. A magán-, különbözeti és pótló vizsgálatok írásbeli része szept. 3-án és 4-én d. e. 8 órakor, a szóbeli vizsgálat szept. 5-én d. e. 8 órakor lesz. A javító vizsgálatok ugyancsak szept. 5-én d. e. 8 órakor kezdődnek. Az egy tárgyból elégtelen érdemjegyet kapott tanulók folyamodás nélkül Tanulmányi Értesítőjükkel jelentkeznek a javítóvizsgálatra, A beírások június 26 és 27-én d. e. 9 -10-ig, a pótbeírások szept. 6-án és 7-én d. e. 9—12 óráig lesznek. A tanév ünnepélyes megnyitása, „ Veni Sancte“ szept. 8-án d. e. Vz 9 órakor. A felvétel alkalmával minden tanulónak személyesen kell megjelennie a Tanulmányi Értesítőjével. Az első osztályba, vagy iskolaváltoztatás esetén a gimnáziumunkba beiratkozó tanuló atyja, anyja, vagy felnőtt megbízottjának kíséretében az igazgatónál jelentkezik. Felvételük a szükséges okmányoknak (születési anyakönyvi kivonat, keresztlevél, az előző tanulmányokról szóló bizonyítvány, himlőoltási, 12 évnél idősebbeknél az űjraoltási bizonyítvány) átadása és a felvételi díjak befizetése alapján történik. A gimnázium első osztályába csak az vehető fel, aki valamely hazai nyilvánosjogú elemi népiskola IV. osztályát elvégezte. Nem vehető fel nyilvános tanulónak az, aki 1.) az illető polgári év szept. havának 15. napján még nem tölti be a 10. életévet; 2.) aki az illető polgári év dec. 31. napján már betölti a 13. életévét. A beiratáskor felvételi- és vegyesdíj címen a katolikus vallású tanulók 35 P-t, a nem katolikus keresztény taulók 45 P-t, az izraelita tanulók 55 P-t, fizetnek. Tandíjmentességért szegénysorsú és legalább jóelőmenetelű tanulók folyamodhatnak. Az iskola fenntartójának rendelkezése értelmében bejáró leánymagántanulók a jövő évre sem vehetők fel. Ez a rendelkezés a múltban bejárási engedélyt kapott leány magántanulókra nem vonatkozik. Szállást adni és fogadni az igazgatóság engedélyével lehet. Minden magántanítás az igazgató előzetes engedélye után kezdhető meg. Azok a szegénysorsú tanulók, akik a Diáksegélyző Egyesülettől tankönyvet óhajtanak, írásbeli kérelmüket augusztus 31-éig nyújtsák be a Segítő Egyesület vezető tanárának. Az intézet Fegyelmi Szabályai a nagyszünidőben is kötelezők. Hazánk nyersanyag szükséglete s jól felfogott önérdekünk azt parancsolja, hogy a szünidőt testi- lelki- s most gazdasági megerősödésre is fordítsuk. Kívánatos, hogy tanulóink tevékeny részt vegyenek a gyűjtés munkájában. Vas, csont, gyógynövény, papír, gumi, gyapjú hulladék gyűjtése leventekötelesség, modern honvédelem. A házinyúl-tenyésztés pedig egyenes nemzeti vagyontermelés. Tág tere, száz lehetősége van magyar hitvallásodnak. Állj munkába s számolj be róla! Az igazgató a nagyszünidőben pénteken 10—11 óráig fogad.