Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1938
32 Délutánonkét magánáhítatosságot ment végezni titularis templomába, a Szent Cecilia bazilikába. Egy ilyen ábitatossági gyakorlat után leptük meg a templom ajtajánál zarándok magyarok. A Szent Cecilia bazilika látogatása programunkhoz tartozott. Hiszen Szent Cecilia, az egyháznak ez az édes, bájos szentje, az ének és zene védője, sok érzelmi kapcsolattal fűződik lelkemhez, természetes tehát, hogy ennek a templomnak megtekintését személyes okokból is szorgalmaztam. A templomot Rampolla restauráltatta s itt van a Szent gyönyörű szobra Madernától. A katakombák századának római levegője érzik ott még ma is, amint ez aranyos kis szent martiromságának helyeit látogatjuk. Körülbelül kétszázan lehettünk magyarok, akik a Szent Cecilia bazilika megtekintésére indultunk. Az ajtónál a templom őre utunkat állta. — Őeminenciája délutáni áhitatosságát végzi — súgta felém — senki sem mehet be. Ekkor tudtam meg, hogy a templom Rampolla tituláris temploma. Egy perc alatt készen voltam tervemmel. Sorbaállitottam a bazilika előcsarnokában honfitársaimat s tudtukra hoztam, milyen nemvárt élményben lesz részük, h(^y Rampolla bíborossal beszélhetünk. Szinte kigyúlt az arcokra az öröm és a meglepődés tüze, amint szavaim elhangzottak. Ügy egy jó félórát várhattunk, amig jelentette a custode: — Jön a kardinális If* * '* Amint kilépett a templomból, eléje álltam, rövid latin beszéddel üdvözöltem s bemutatkoztam magyar zarándoktársaimmal. S ez a merészségem a nagy ember hiúságát nem bántotta meg. Édes mosoly ült szoborszerű, merev arcára. Látszott rajta, hogy egyéniségét nem gyilkolja az etikett, a merev forma, a lelketölő, külső ceremóniák ridegsége. Nagy lelke csodálatosan közvetlen kedvességben oldódott föl. Ő- szinte, igaz örömének adott kifejezést meleg szavaiban, hogy lát bennünket, magyar zarándokokat, hogy megvártuk, amig áhítatosságát elvégezte. Meghatottan kértem áldását. S ez alatt az a gondolat futott át lelkemen, hogy ebben a hatalmas testben és nagy egyéniségben micsoda szelíd, báránylélek lakik s mennyi finomság ömlik ki belőle. Örömtől könnyes szemmel néztünk utána, amig hatalmas batárjában eltűnt. Sokszor voltam ez esemény óta Rómában. Rengeteg benyomás gazdagította lelkemet azóta, de ezt az emléket le nem törülte lelkem táblájáról az élet rohanó esztendőinek hosszú sora sem. Örömmel megyek minden ottlétemkor a Szent Cecilia-bazilikába, amelyben a meghalt Rampolla bíboros gyönyörű síremlékét fölállították, hogy végigéljem e kedves epizóddal a nagy bíboros életének tanulságát: A nagy vihar nem a kis fűszálakkal törődik, a hatalmas koronás fákat, az erdők díszeit rázza! * *
