Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1937
A PÁPAVÁLASZTÁS KORSZAKAI. Irta: Dr. Lukáts József. rí mai világ határozatlan és különös eseményei között a pápa- " * ságot valahogy másként nézem, mint egy merőben dogmatikus tényt. Az isteni gondviselés nagy adományának tekintem azt, amely a földi intézmények keretéből messze kinő, amelyet a Megváltó azért alapított és rendelt, hogy a világ chaotikus felfogásában, reformnak elnevezett kapkodásában és talajtalanságában a pápaság legyen az a sarkcsillag, amely után igazodni lehet. Ez az intézmény történelmi szükségesség, amelynek — bárhogy irtózzék is tőle az emberiség nagy része — egyszer lábaihoz kell esnie, ha a sokfajta kísérletezés között a teljes kilátástalanság zsákutcájába s a szellemi csődök szörnyűségeibe jutva, elpusztulni nem akar s új világrendet teremtő meddő próbálkozásaiban hozzá kell kiáltania: „Uram, szabadíts meg minket, mert elveszünk!“ Az Úristen a pápaságot nem kiválasztott millióknak adta, hanem az egész emberiségnek akár a megváltást. A világon az Úr ez intézmény szava nyomán jelölte meg a haladás igazi útját, a feltétlen igazságot s a valódi civilizáció életét. A történelem sodrában minden tekintély erejét és varázsát veszítette. Egymásra omlanak a trónok s a kormányformák. A nemzetek szövetségéből nem fakadt béke, a nemzetközi békebíróság sem a való igazság ítéletét osztja. Hogy az élet klasszikus fegyelme és kötelező rendje az igazságosság megteremtésében mégis kialakuljon s a szabadság magasztossága szabadossággá ne fertősődjék és így az igazi civilizáció minden elképzelhető és szükséges áldása Isten áldásaként az egész emberiségre szétáradjon, ahhoz egy szuverén tekintély kell, amely létét nem ingoványos emberi intézkedések s jogelvek bizonytalanságában bírja, hanem az isteni rendelés csalhatatlan és csalatkozhatatlan sziklaszilárdságában, amelyen még a pokol kapui sem vesznek erőt. Erre az intézményre szüksége van a világnak! Kétségbeejtő jelenünk ezer múló és támadó vihara közepette s kínzó bizonytalanságai őserdejében előbb-utóbb feléje kiált és utánasóhajt a világ, mert végső veszedelmében s restaurálási küzdelmeinek reménytelenségében az írás szavait el kell ismernie. „Hogyha az Űr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt. Hogyha az Úr nem őrzi meg a várost, aki azt őrzi, hasztalan virraszt!“ (26. zsolt. Sík S. fordítása). Egyszer csak be kell vallani, hogy a bábeli zavar az emberiségre elég átkot hozott, s ennek fokozása és életben tartása az emberre nem kívánatos többé. Belső nyugtalanságából fakadó külső zűrzavara ellenében csak úgy biztosíthatja békéjének és kultúrájának derűs komolysá-
