Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1936

11

legtöbb sikerrel kecsegtető eszköze vitathatatlanul a rajzoktatás, ennek restringálása ellentmondásban van a mai munkaiskola pedagógiai elveivel. A iöldrajz, a természetrajz, a fizika, a kémia, a geometria s mathematika tanításánál nélkülözhetetlen segédeszköz. A rajzkészségnek ép úgy birtokában kell, hogy legyen ma a tanuló, mint az írásnak. De hogyan legyen a birtokában, ha a rajzórák redukálása miatt csak korlátolt mértékben juthat a birtokába! A látásra és elképzelésre való nevelés s a formanyelv elsajátítása egymástól elválaszthatatlan. Az 1924. évi tantervbe felvett feladatkörök s az alkalmazható technikák a formanyelv elsajátítása terén általában jó, egyénenként olykor igen jó eredmény elérésére alkalmasak, ha elegendő gyakorlási idő áll a tanulóifjúság rendelkezésére s nem 1 óra hetenkint (ami a gyakorlatban csak heti 30 perces munkaidőt jelent, mert a 45 perces órából az előkészületekre s az elrakosgatásra összesen legalább 15 percet kell számítani.)

*

Hátra van még a művészettörténeti oktatással összekapcsolt esztétikai nevelés kérdése: szükség van-e rá, vagy sem. Harminc esztendeje vajúdik a dolog, megnyugtató megoldása ma sincs, pedig sohasem volt annyira kedvező a légkör a kérdés eldöntésére, mint most. Oktatási rendszerünk egyik vezérgondolata a léleknevelés, aminek csak örülni lehet, mert az elfogulatlan s gondolkodó ember előtt bizonyításra nem szorúló igazság, hogy a tudás nem minden, egyeduralma, kizárólagossága sok bajnak, szenvedésnek volt az okozója úgy az egyén, mint a közösség életében. A brüsszeli VII. nemzetközi rajzoktatási kongresszuson a felszólalók egész sora állapította meg, hogy „civilizációnkban ijesztő határozottsággal jelentkezik az érzelmi- és kedélyképzés hiánya.“ A szédületes tempójú technikai fejlődés korában ez nem is cso- dálnivaló. De ha nem is meglepő, változtatni rajta, ha lehet, kötelesség. A robotember nem lehet a jövő ideálja, legkevésbbé magyar ideál. Soha sem volt olyan nagy szüksége a magyar tanulóifjúságnak az érzelmi- és kedélyképzésre, mint ma. S van-e alkalmasabb eszköze ennek, mint a képzőművészetek halhatatlan alkotásainak, a legmagasabb fokú szépség megtestesüléseinek ismertetése ? A lélek számára a gyönyörködés, a szépségekben való elmerülés olyan, mint a szikes rónának a májusi eső. A világ művészóriásai az emberiség legnagyobb jótevői közé tartoznak, mert azért alkották halhatatlan műveiket, hogy gyönyörködjön s ezen keresztül nemesedjen rajtuk az utókor. A képzőművészetek alkotásai tőkék, amiket kamatoztatni kell az emberiség — elsősorban a tanuló ifjúság — javára. Ismertetésük szükséges, mert lélekne-