Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1935
19 Atlétikai szakosztály. Az idén a régi gárda szép sikereit közelítette meg. Kerületi viszonylatban is megállta volna helyét. Tré- ningjét heti 2 órában tartotta. Résztvett okt. 6-án az aradi vértanúk tiszteletére rendezett kegyeleti stafétán (2 7г km.) Közlekedési zavar miatt a kereskedelmi iskolával szemben csak mell-hosszal maradt le. Nov. 2-án, halottak napján és május 17-én, a hősök kegyeleti stafétáján a felsőkereskedelmi, levente, és a zászlóaj tagjaiból válogatott csapattal szemben 60 m előnnyel futott be. A célba befutó Balogh István VIII. o. t., ifjúsági elnök koszorúzta meg a város koszorújával a hősök sírját. Az atléták mind kiváló munkát végeztek. Tornaszakosztály. A tornaszakosztály csapata szintén kiváló. A csapat 9 taggal résztvett a MOTESZ éremszerző versenyén. Bronz jelvényt nyertek: Balogh I. VIII., Gyulai L. VIII. és Meczner Gy. VII. o. tanulók. Vas jelvényt kaptak: Balogh I. VIII., Dénes E. VII. Szabó V. VII. Gyulai Ferenc VII. Czízy T. VI. és Varkonda Gy. V. o. tanulók. A Sportkör 10-éves jubileuma alkalmával 1936. febr. 9-én az I—IV. és V—VIII. osztályokból összeállított tornászcsapat dísztorna ünnepélyt tartott. A tornászcsapat még az évzáró tornaünnepélyen is szerepelt. Mindkét esetben szép sikert értek el. A téli sportszakosztály a városi jégpályán korcsolyázott. Zárszámadás. Múlt évi bevétel maradvány .......... 82 44 P. 1934/35. évi 40 százalékos részesedés kiegészítése: 45-60 P. 1935/36. „ „ „ „ „ „ : 297 60 P. Tornaünnepélyekből befolyt jövedelem: ... .......... 8676 P. Összesen: _ _ 512 40 P. 1935. jun. 5-től, 1936. jun. 30-ig a sportköri kiadás: 484 52 P. Maradvány: .......... 2788 P. d) Diáksegélyzö Egylet. Ügyvezető tanár Kontraszty Desző. Az egylet 251 tanulót látott el 1356 könyvvel 5270 pengő értékben. Több tanulónak tíz hónapra kamatmentes kölcsönt adott, két tanulónak orvosi kezelését fizette. Az egyletnek az intézet a beira- tási vegyes díjakból 96 pengőt utalt ki, Sátoraljaújhely megyei város pedig 200 pengőt, amelyekért e helyen is köszönetét mond az egyleti vezetőség. 12. Könyvtárak és szertárak, а) Tanári könyvtár. Könyvtáros Kontraszty Dezső. Ajándék: Br. Vécsey Aurél József pápai prelátus úrtól: Magyar Kultúra 5 kötet. Religio 4 к. Magyar Katolikus Almanach 3 k. Katolikus Szemle 4 k. Katolikus Nevelés 4 k. Pannonhalmi Szemle 1 k. Stimmen der Zeit 6 к. Statisztikai Közlemények 1925-29. Czapik: Példák a szentek életéből. Dreher— Végh: Iskolai hitelemzések. Herczeg Ferenc: Fekete lovas. Czike: