Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1934
11 nár, discip. cl. VIII., cum fidibus I.: О. Horváth, discip. cl. VII., cura fidibus II.: St. Harkay, discip. cl. VII. 7. Paulus tlyulai: Horatius olvadásakor. (Cum Horatium legebam ...). Declamat: E. Visi, discip. cl. VIII. 8. Gaudeamus igitur. . . Cantant discipuli cl. VII. et VIII., apud clavichordium: E. Nagy, discip. cl. VIII. Horatius-iinnepünkre a sajtó is figyelmet fordított és méltányolta. A fővárosi lapok is hozták műsorunkat. A Pesti Napló 1935. II. 17-iki száma alábbi cím alatt írt ünnepünkről: „E carminibus Horatii recitat: A. Tocskó, Discip. cl. Vili. . . . Nem közönséges darabja a szerkesztőségbe ömlő postának. A hír, az egyszerű közölni való voltaképen csak annyi volna, hogy a piaristák sátoraljaújhelyi reálgimnáziuma február 17-én, vasárnap délután öt órakor a nagy latin költő születésének kétezeréves fordulójára Horatius-ünnepet rendez, melyre a m. t. Szülőket és az ifjúság barátait tisztelettel meghívja az igazgatóság. Mindez eléggé egyszerű volna s minden különösség nélkül való, de a meghívó, amit küldtek a sátoraljaújhelyi piaristák — gyönyörű! Gyönyörű, mert — latin. A gimnázium, ha időközben a „reál“ szócskát oda is ragasztották neve elé a zord idők, a gimnázium gimnázium marad és büszke rá, hogy az. „Gymnasium’’ latin oskola, úgy ahogy nagyapáinknak az volt, egy sokkal épebb és kivált szellemiekben sokkal-sokkal osztatlanabb, humanista lendületű, latin ihletésű Európa ölén. Regényes, szép dolog — tán lesz egyszer úgy is, hogy nem is lesz olyan regényes. Hogy megtanulunk, fejünkből élő emberek, újból anyanyelvűnkön, latinul, melyben s mellyel együtt sok mindent elveszítettünk, amiért nagy kár . . .“ Horatius-ünnepünk lefolyása erkölcsi és anyagi sikerrel járt. A helyilapok ez ünnepről, mint külön élményről írtak. A Horatius-Ünnepen Horatius 2 ezeréves emlékét pedig a VIII. osztály latin nyelv tanára a következőkben elevenítette fel: Q. Horatius Flaccus, a rómaiak halhatatlan lírikusa született Itáliában, a mai Venosa 10,900 lelket számláló városkájában, a régi híres Venusiában Kr. e. 65-ben december 8-ikán igen alacsony rendű családból („ex humili potens“). Atyja ugyanis libertinus volt, azaz felszabadított rabszolga. Atyja gondos nevelésben részesíti fiát, még Athénbe is elküldi az akkori filozófiai főiskolára, ahol I. Brutus buzdítására több előkelő római ifjúval a veszélyeztetett köztársaság védelmére Kr. e. 43-ban fegyvert ragad. A filozófia mellől egyszerre a polgárháború zavarába jutott, amint azt Epist. II. 2. 46. skk. említi:
