Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1933
24 Az utunk tanulmányi része Miskolcon kezdődött. Az állomáson már várt bennünket a Lusztig cég pompás autóbusza. Ez azután két napig rendelkezésünkre állott. Nem húztuk az időt fárasztó loholással, mert odavitt ahova menni akartunk. Csak így érthető meg, hogy rövid két nap alatt hogyan zsúfolhattunk ennyi látnivalót progrämmunkba. Első állomásunk a borsod-miskolci múzeum volt. A múzeum igazgatója fogadott és vezetett át a termeken. Különösen értékesek a gyűjtemény őskori leletei. Áhítattal hallgattuk a hozzáfűzött értékes magyarázatokat. Megtekintettük a zenepalota hangversenytermét, melynek hatalmas orgonája, falképei a közismert miskolci zenekultúra dokumentumai. A város egyik legérdekesebb műemléke a görögkeleti templom. Legszebb része a képoltára. Láttunk kegytárgyakat, melyek az ötvösművészet valóságos remekei. Pár perc múlva már rohant velünk az autóbusz a diósgyőri vasgyárba. A gyár Felsőmagyarország egyik legnagyobb gyártelepe. Megtekintése tanulmányi szempontból is értékes volt. Szemünk előtt játszódott le a vas útja a vasérctől az acélig, illetve az acéltömbtől a gépalkatrészig. Láttuk az óriási vasolvasztókat, hol az ércből nyersvas lesz. A vas finomítását, mikor a nyersvasból kovácsvas illetőleg acél lesz. Láttuk a vas hengerlését, a nagy gőzkalapácsot, melynek iszonyú ütései még most is kísértenek. Láttuk az öntőket, a csavar és szegecskészítő műhelyeket és csodáltuk a technika fejlettségét, hiszen a munkát csaknem mindenütt gépek végzik, itt a munkások csupán irányítják azt. Két órát töltöttünk ebben a csodálatos világban és délben már a diósgyőri vár romjai alatt ebédeltünk, hogy rövid pihenő után folytassuk utunkat Lillafüred felé. A Zsófia kilátóból gyönyörködtünk először a Hámori völgyben. Pompás kilátás nyílik innen a Palota-szállóra, az erdőkoszo- rúzta, zöld színű Hámori tóra, a hegyivasút útvonalára. Nagy élményt jelentett a Szent István cseppkőbarlang fantasztikus alakulataival és óriási üregeivel. Végigmentünk az egyik erdei sétányon, majd a Lilla szállónál várakozó autóbuszra ültünk és elindult velünk Eger felé, keresztül a Bükk hegységen. Szinte néma csend volt az autóbuszban, mert mindnyájunk figyelmét a folyton váltakozó táj szépsége kötötte le. A műút, mint valami óriáskígyó kanyarog a Bükk hegység erdőrengetegeiben. Az előremeredt kiváncsi tekintetek lesik, hogy az út újabb fordulója milyen újabb képpel lep meg. Sajnáljuk, hogy ezen a gyönyörű úton így kell átrohannunk, de az idő múlik és Egerben a vacsora vár. Két és fél órai út után 7г8 órakor érkeztünk meg Egerbe, hol a vacsora után kényelmesen berendezett diák-szállóban hajtottuk álomra fejünket.
