Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1929

Szent Imre herceg.

Ha majd a jövő történetírása a háboruutáni emberöltő történetének jellegzetes, más korokétól elütő vonásai után nyomoz, bizonyára nem mulasztja majd el kellőképen kiemelni napjaink sajátságos jubiláló kedvét. Mert a mai embernek valósággal szenvedélye a jubileumok és centenáriumok ülése. A történeti, közéleti, irói és művészi nagyságok évfordulói olyan gazdag bőségben köszöntenek ránk, hogy mire az egyiknek igézete alól ki tudjuk vonni magunkat, már a másiknak varázsa tartja rabul lelkünket. Ez a sűrű visszatekint- getés a múltba kétségtelenül az öregedésnek és a dekadenciának a jele. Mert hanyatló hitét és magabizását veszített koroknak szokása, hogy fáradt vándor módjára a már megtett út méregetéséből és az emlékein való elmerengésből próbálnak erőt meríteni a még hátralevő szakasz feloromló nehézségeinek leküzdéséhez.

De van a mai jubileum- és centenáriumláznak más, mélyebb és emberibb vonatkozása is. Figyelmesebb szemlélőnek ugyanis lehetetlen azonnal ki nem éreznie belőle a bálványokból kiábrándult tömegek ösztönszerü tiltakozását az utolsó félszázad materializmusának, kollektivizmusának és radikális demokratizmusának lapos világszemlélete ellen, mely mint a közéletből, a történelemből is ki akarja rekeszteni az egyes embert, az egyént és a korszaknyitó nagy egyéniségek, a hősök és szentek történelemalakitó és irányitó szerepét a névtelen és öntudatlan sokaságra akarja áthárítani. Ennyiben a végehosszát nem érő jubilálás reakció a közelmúlt történetszemléletével szemben. Lényegében nem más ez,