Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1910
V. Adatok a lefolyt iskolai év történetéhez. 1. Alakuló gyűlésünket 1910. aug. 29-én tartottuk. Ezen a gyűlésen az igazgató bemutatta a tantárgyak felosztásának és az osztály- főnökök kijelölésének tervezetét; megállapította a tanári kar egyéb munkakörét. A javító-, pótló- és magánvizsgálatokat aug. 30. és 31-én, a beírásokat pedig 1 , 2. és 3-án végeztük. Az ünnepélyes „Veni Sande“ 4-én volt; az osztályrendezés, fegyelmi szabályok felolvasása és magyarázása után 7-én megkezdődött a rendes tanítás, amely zavartalannl folyt az iskolai év végéig. 2. Tanári személyzet. A lefolyt tanévben a tanári testület tagjai voltak: az igazgató, 15 okleveles rendes tanár, 2 csakis rendkívüli tárgyat tanító és 4 nem kath. hitoktató. A teljes tanári létszám tehát: 22. A tanári személyzetben a következő változások történtek: A kegyes- • tanítórend kormánya Kucsera Rezsőt Kolozsvárra, Vajczik Vilmos világit Lévára helyezte. Az ekként megüresedett helyekre Guba Pált Selmecz- bányáról és Harsányi Sándor világit Podolinból küldötte a rendkormány intézetünkhöz. Majd a tanév folyamán Harsányi Sándor világit Selmecz- bányára rendelte, helyét pedig dr. Baltavári Jenővel töltötte be. A nagy- méltóságu vallás- és közoktatásügyi miniszter úr Spotkovszky Károly rajztanárt megrongált egészségének helyreállítására először január hó végéig, majd a tanév végéig szabadságolta. Helyét Poór Sándor rendes rajztanárral (Kisszebenből) töltötte be. Dr. Jámbor György világi helyettes tanárt a nagyméltóságú vallás- és közoktatásügyi miniszter úr az 1911. 1/28. kelt 14008. sz. rendelettel rendes tanárrá nevezte ki. A tanári kar egészségi állapota ez év folyamán kedvező volt. S igy csak kisebb betegségek, vagy családi okok miatt vált szükségessé néhány helyettesítés. 3. A tanulók létszáma körülbelül akkora, mint a rnult évi. Különösen az alsó osztályok voltak népesek, de sehol sem annyira, hogy a törvényes létszámot meghaladta volna. A tanulókra vonatkozó fontosabb