Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1893
30 lelkes felhívást intézzen, melyet 1000 példányban lenyomatva, az egész megyébe szétküldözgetett, és decz. 2-án a Zemplén czimü lapban is közzétett.1 2) Ennek a fölhívásnak némi eredményét az 1873—4-iki Értesítő lapjai igazolják. De az eredmény korántsem oly fényes, mint az igazgatónak vérmes reményei sejtetni engedők. Az egészben az elismerés koszorúja Mailáth József Öméltóságát illeti, ki 100 írton kívül, 3 ritka kövületet, 113 kötet könyvet adott az intézetnek. Az igazgató pedig most már a természetrajzi gyűjtemény számára is beszerez egy 21/, méter magas s 6 méter hosszú üveg szekrényt.1) Végre nagyságos Juhász Norbert királyi főigazgató kívánságára a tanári könyvtárt elválasztják a rendnek házi könyvtárától.3 4) És az elöbbenit a gynmasinmi épületbe helyezik a természetrajzi gyűjtemény mellé. A természettaui gyűjtemény pedig, mely eddig az előbbivel egy teremben volt, a tanári szobába vándorolt. 1872. szeptember havában Trefort Ágoston lön vallás- és közoktatásügyi miniszterré. Ő a szellemi életnek felvirágoztatását, a képzett és lelkiismeretes tanárok mellett, egy másik tényezőtől is feltételezte, t. i. hogy mennyire felelnek meg középiskoláink a tanügy egészségi követelményeinek. Ebben találja magyarázatát az a rohamos építkező kedv, mely elsősorban az állami intézeteknél volt tapasztalható. A felekezeti iskolák fenntartóit pedig felszólította a miniszter, hogy a kor igyényeinek megfelelő iskolákat építsenek, vagy a meglevőket czélszerűen alakítsák át, tisztán tartsák, hogy az intézet minden része az egészségügyi szabályoknak teljesen megfeleljen. 1873. deczember elején hozzánk is elérkezett Őexcellencziájának november 2-án 30479. sz. alatt kelt rendelete, melyben felhívja a gymnasiumi igazgatót, hogy az iskolát ne csak jó karban tartsa, de a kellő szellőztetés, czélszerü padrendezés és minden irányú tisztaság által, az egészségügyet tehetsége szerint előmozdítsa. 7 E felszólításra az igazgató 1873. végén, körülbelől a következő terjedelmes feliratot intézte a miniszter úrhoz: Nagymélt, magy. kir. Vall. s közokt. Minisztérium! Nagyméltóságodnak f. é. nov. 2-án 30.479. szám alatt kelt s a !) A felhívást lásd Ilist, domushoz mellékelve. 2) Hist, domus 245. 3) Hudra: A piaristák Zemplén vármegyében. 101, 4j Hist. dora. 247,