Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1884

8

erkölcsös magaviseleté fölött, azért is ez irányú gyámolításukat elvárja az iskola.« E pontnál lehetetlen nem kérdeznünk magunktól, ugyan látnak-e a kosztotadó családok körében útmutató példát az igazi erkölcsös magaviseletre? váljon nem fordulnak-e elő a család életében oly körülmények, melyek nagyon is bénítólag hatnak az iíju erkölcsi érzületére? Sajnálattal bár, de ki kell mondanunk; hogy nem igen van e tekintetben alkalmuk a jó példát követni. Hány kosztos háznál ügyelnek fel p. o. arra, hogy végzi-e pontosan a fiú a reggeli, déli, s esti imáját ? Erre felügyelni különösen a háziasszonynak volna kötelessége, mint olyannak, kinek szivébe Isten sokkal gyöngédebb érzelmeket ültetett, mint a házi ur köszivébe; az asszonynak a háztartás körül nemesebb feladat jutott, mint a férfinak; a költő szerént:

»Dicső a nőnek tisztköre !

. . . Hitben ők első oktatóink,

Kiknek Isten lágy sziveikbe önte Hajlamot, ösztönt kegyes indulatra

S szent bizalomra.« (Czuczor: »Egy lelkes hölgyhöz«) Hogy a nőnek vallásos példaadása, mily hatásos befolyással bír a gyermeki kedélyre, arra nézve érdemesnek tartjuk felemlíteni azt, amit Frankenburg elmond egyik művében Lisztről, a hírneves zongorakirálynak saját naplója után: »Liszt Ferencz — úgy mond — ifjúságától fogva egy természeti ösztön következtében az ájtatossághoz hajlott; ennek okát, legalább részben, aligha azon körülményben nem logom találni, hogy anyám, aki igen istenfélő asszony volt, valahányszor bennünket Sopronba vitt, kocsiját az útban eső kópháti kápolna előtt mindenkor megállíttatá s bemenvén velünk oda pár miatyánkra, figyel meztetett bennünket, miszerint az oltárképül felállított boldogságos szűz minden méltányos kívánságunkat teljesíteni fogja, ha erre őt imádságunkban megkérjük, s jó és engedelmes gy ermekek maradunk.

Buzgón is imádkoztunk mindig;

............s ha egyik vagy másik

óhajunk beteljesedett, azt gyermekhitünkben senki másnak nem köszöntük, mint a kopházi szűz Máriának. Átvittük mi e hitet a férfikorba is ; e gyermekkori szokás annyira sajátommá vált, hogy még most sem mehetek el templom mellett a nélkül, hogy oda pár rövid percre be ne fordulnék.« (Frankenburg A. Emlékiratok. II. k. nyomán Petres J. «Nevezetes férfiak kisded- és gyermekkorából«, 59. 1.) Ugyanily hatást tett az anyai befolyás magára Frankenburgra is Ami kevés jó van bennem, azt szeretett anyámnak köszönhetem; ő tanított engem járni és imádkozni, s ő plántálta szivembe az Istenben való bizodalmát, melyet eddig az élet semmiféle viszontagsága nem tudott megrendíteni.« (Frankenburg »Őszinte vallomások«, I. k.)