Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1884

5

hászsza. Az anya barátnői körébe megy szokott élvei után, az apa üzlete s mulatsága után. Az ily szülők azon hamis reményben ringatják magukat, hogy a fiút úgyis nemsokára az iskolába adják, ott majd a tanító buzgósága helyre pótolja a szülői könnyelműség által keletkezett mulasztásokat. A könnyelmű szülő örömmel várja ez időt azon vérmes remény fejében, hogy az iskola rakoncátlan, fegyelmezetlen gyermekével majd csodát fog mívelni ; eddig keveset törődött vele, ezentúl még kisebb gondot fordít reá. Egészen máskép tesznek a gyermekök jövőjét szivökön hordó szülők. A gondos szülök nagyon jól tudják, hogy »apának, anyának lenni nagy boldogság és épen azért gyermekeik boldogsága vagy boldogtalansága, áldása vagy átka iránt nem lehetnek közönyösek.« A jó szülő eddig is ápolta, ezentúl is ápolja, gondozza öreg napjainak támoszlopát, élte fentartóját. A gondos szülők közreműködnek az iskolával, kérdezősködnek fiuk előmenetele s magaviseleté után a tanítónál s a kapott utasításokat pontosan meg is tartják. A fiú mindkét esetben átgázolja lassankint az elemi iskolát s aztán fölkerül a gym- násiumba, szülői ápolása alól idegenek, szülőhelyettesek vezetése alá. Az oly fiuk száma pedig felette nagy, kik az otthon megkezdett tanulmányt idegen városban kénytelenek folytatni, mivel gymnásium csak nagyobb városokban van. Nálunk a középiskolákba igen sok fiú tódul; úri gyermek úgy, mint szegény, jó tehetségű úgy, mint a tanulásra kevésbé hajlandó.

A statistikai adatok elég világosan tárják elénk az egyes gymna- siumok túl-népességét. »A tódulás a gymnasiumok felé igazi nemzeti betegség« (Trefort vallás- és közoktatásügyi miniszter ur szavai.) E túl-népesség oka részint abban gyökeredzik, hogy manap már minden közönséges falucskában van iskola, mi magában véve még nem volna baj; részint pedig abban, hogy napjainkban még az utolsó paraszt is urat akar neveltetni fiából, nem nézve azt, váljon alkalmas-e arra, vagy nem ? Ma a fészer alatt született gyermek szülője is azt akarja Vörösmartyval: hogy ,legyen minden magyar utód külömb ember, mint apja volt.“ Ma sokan csak úgy vélik a nagy Széchenyinek jóslatát kivihetőnek, ha mindenki tudóst neveltet fiából. Az apák eme téves eszméje a fiuk szivébe is átszivárog s innen van, a miért ők is oly nagyon sóvárognak a tudományos pálya után. A fiuk neveltetése pedig sokba kerül, de bármibe kerüljön is, a szülők nem riadnak vissza, megtesznek mindent gyermekeik érdekében ; nem kiméinek semmi költséget, csakhogy fiuk valahogy hiányt ne szenvedjen. Jó pénzért pedig akad mindig felvállaló. E tekintetben nem igen van hiány. Hiány helyett néha valóságos verseny támad a gyermekeket felvállaló gazdák között. A dusás havi pénzért, szóval mindent megígérnek a szülőknek ;