Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1883
9 ben fellépő fordulatokra csak per tangentem figyelmeztet; míg az ellenkező esetben a tárgy technikai része igényelvén bő magyarázatot, annak lényege háttérbe jut, s hiába hangsúlyozza, elmosódik nyomtalan. Pedig a deductió nem magáért az eredményért adatik elő, hanem azon módért, mely által ezen eredményhez jutunk, mert ezen módban fekszik a mat- hematikai gondolkodás logikája, s éppen ezt kell ellesni Az elsőnek említett czél elérésére nézve véleményem szerint a világos előadáson kívül a következő pontok tesznek jó szolgálatot. Tartsanak füzetet a tanulók, melybe a tanár a főszabályokat, az egyes műveletek közti kapcsolatokat és meghatározásokat lehetőleg rövidre vonva, lediktálja, de csak akkor, midőn a növendék már meg is értette azokat. Plzen füzeteket minden tanulónál szigorúan ellenőrizze, s felelés alkalmával mindenkitől számon kérje. Ami a füzetben van, azt emléztesse be pontosan, s egy betühibát se nézzen el. Hanem megjegyzendő, hogy oly szigorú szabatossággal fogalmazza a tanár amit leirat, hogy abból se kihagyni, se hozzáadni ne lehessen egy szót sem. Sokszor hallottam azt az ellenvetést a szigorú beemléztetés ellen, hogy hiszen a lényeg a megértés lévén, ha syntaktikai szabatossággal mindjárt nem is tudná a tanuló elmondani a szabályt, csak értse — hát jól van. Ez azonban véleményem szerint nem jól van. Amúgy a kifejezésbeli pontossághoz, correkt beszédmodorhoz szokik, ami nagy előny; igy pongyolasághoz, ami nagy hátrány. Amazzal az eszmékkel való tisztában létei, ezzel zavar, felületesség jár. S végre magának a beszédnek szabatossága, szófüzési helyessége szintén gondolkodást igényel, mi pedig éppen azt akarjuk. Egy IV. osztályú tanulótól bizony meg is lehet már követelni, hogy csinnel beszéljen. Igen üdvös továbbá, ha lehetőleg azon igyekszik a tanár, hogy ott az iskolában tanulják meg növendékei a leczkét. Ez különösen ele- jénte múlhatatlanul szükséges is. Az igaz, hogy ilyenkor plane, tízszer, sőt többször is el kell egy dolgot mondani és mondatni, — hja de biz az máskép nem megy! P'öleg a gyengébbekre kell ilyenkor vigyázni. Azért mondja el a dolgot először egy a gyengébbek közül; ha hibát tesz eközben, akkor, ha e hiba talán csak mondattani, javítsa ki a tanár s újra mondassa el; ha ellenben fogalomzavar, úgy, hogy biztosan következtethetni arra, miszerint nem érti még teljesen a növendék a dolgot : vigyázzuk meg, hol van e hézag, s magyarázzuk meg újra. Ha igy járunk el egy gyenge gyermekkel, ha érdeklődéssel viseltetünk iránta, s később aztán megszerezzük neki azt az örömet, hogy most már hát ő is megtudja oldani a feladat körébe tartozó példákat: az a gyerek igen tisztességes eredménynyel fog év végén beszámolni, s ami fő — megszerette a mennyiségtant. Mihelyt ugyanis megértik a fiuk a dolgot,
