Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Sátoraljaújhely, 1881
8 korának első évei a szülői háznál folytak le. Anyja Szilágyi Erzsébet, a legtisztesb magyar aszszonyok egyike, tanítá legelőször kimondani az Isten szent nevét, tőle tudá meg a gyermek Mátyás, hogy az isteni parancsok elseje a szeretet; ő tanítá meg a hazaszeretetre, valamint arra is, mit kell a jó hazafinak nemzete üdvéért tenni, és hogyan kell áldozni.« Mig anyja az Isten, haza és felebarátja iránt való szeretetben oktatja: addig atyja meghagyásából Vitéz János minden tudományszak és ismeretben kalauzolta; igy történt, hogy a hihetetlen gyorsasággal fejlődő Mátyás szellemi és testi képzettségével mindenek fölött korán tündöklött. Legjobb tornász, kitűnő nyelvismerő és előadó volt kortár- sai között; szavalni maga tanult, a szép éneklést annyira kedvelte, hogy azt hallván, az ételt is abba hagyta.« Szóval, amily jeles király, oly kitűnő gyermek, s a jó szülők valódi öröme volt. Már ekkor nemes lelkűletében volt csirája azon emberszeretetnek, melyet királykodása alatt főleg az igazságszolgáltatásnál, s aztán minden tettében ragyogtatott úgy, hogy méltán szól róla e közmondásunk : Meghalt Mátyás király, oda az igazság! Hazám ifjú sarjadékai véssétek jól elmétekbe a nagy és nemesen vonzó Hunyadi nevet, s ne feledjétek, hogy Mátyás, a minden erényekben dús tanuló oly példa, kit bátran és lelkesülve követhetnek! Valamint a méhek felhasználják a tavasz kellemeit és virágait arra, hogy minél több mézet és viasznak valót gyűjthessenek : úgy Cezinge, másként Januspannonius és Vitéz János is szívok és lelkök nemesítésére forditák minden idejöket tanuló korukban. Nem is csoda tehát, ha férfi napjaikban széles és alapos készültségökkel hazájok díszei s egyházok fényoszlopai lettek. Ha teljes boldogságot nem tudtak is elérni; használtak szorgalmuk- és tudományukkal, melyről a hír nem múló ajka ma is dicsérőleg beszél. Kedves és szép küzdeni a jó tanulónak oly kincsekért, melyek míg élünk boldogíthatnak, holtunk után pedig jó nevünket az utókor buzdítójáúl őrizik. Mátyás századából annyi nemes példa maradt ránk, hogy elszám- lálása is oly sok lenne, mint a mily nagy a rákövetkező kor nyomorainak vázlatos felemlitése. Mint fényes napra a sötétség éjszakája; mint áldásos békére a pusztító vihar szörnyűségei: rontott ránk a mohácsi vész rémitő csapásaival, s kiölte az előbbi század szép virágzatát. Ehhez járult még sok egyéb gyászos esemény Mátyás közvetlen uralkodása után úgy,1 hogy valóban szomorú állapotokat ért nemzetünk. Árulás és hitszegés, kicsapongás és egyéb métely annyira elterjedt a 16-ik században, hogy a már előbb oly szép virulásnak örvendő műveltség útját csaknem teljesen kivágta. A vallási és politikai villongások alatt sok iskolánk megszűnt, vagy ha megmaradt is, virágzását elvesztette. Jól
