Misák Marianna: „Minden oskolába jaro leány gyermektül…” Református nőnevelés a 16 -19. századi Felső-Magyarországon (Sárospatak, 2014)

Általános áttekintés

évente egyszer lehetőleg személyesen kellett gyakorolniuk. A századok folyamán a visitatio gyakorlatában a részletek változtak, de az alapvető szempontok nem.

Az egyházlátogatási jegyzőkönyvek a gyülekezetek helyzetét tárják elénk, és betekintést engednek a kegyességi élet mindennapjaiba. A vizitációs jegyzőkönyvek elsősorban probléma-centrikusak, tehát gyakran vitás kérdéseket tárgyaltak, s éppen ott szűkszavúak, ahol nem voltak vitás kérdések, vagyis nem adnak teljes képet egy-egy egyházközségről, illetve annak iskolájáról, így a leányoktatásról sem. A lelkészek, tanítók és gyülekezeti tagok erkölcsi életét tekintve számos adalékot találunk arra nézve, hogy gyakran volt szolgálati mulasztás, hanyagság, megrestülés az egyház iránti hűségben, tiszteletlenség a lelkipásztorokkal szemben. A megelőző évtizedekkel összevetve nem volt ez sem ritkább, sem gyakoribb. Ezen esetek feljegyzése mutatja, hogy gyakorolták a hagyományos értelemben vett egyházfegyelmet.

Különösen szembetűnő a katekizációval kapcsolatos érdeklődés. Itt külön hangsúlyt kap a leányok hitvallásos nevelése, oktatása. Az elnyomott, kiszolgáltatott helyzetben lévő református gyülekezetek természetesen a hitvallás bástyái mögé húzódtak. A leányok iskolai oktatása egyre több helyen megszerveződött, mégsem lehetett olyan hatékony, mint a fiúké. Ezért a „templomi felmarasztás”3 alkalmával a leányok katekizálása a lelkész külön feladata lett. A 17. század végétől, de különösen a 18. században már egyre több adatot találunk arra nézve, hogy külön leánytanítót alkalmaztak a női nem oktatására. Az egyházlátogatási jegyzőkönyveken kívül - a teljesség igénye nélkül - a téma feldolgozásában nagy segítségünkre voltak a leányoktatással foglalkozó szakirodalmi munkák, értekezések, tanulmányok. A 18. században megindult nőnevelés a 19. században kiteljesedett. A különböző mozgalmaknak köszönhetően egyre nagyobb nyilvánosságot kapott a nőnevelés kérdése, így ebben a században már nemcsak a tiszáninneni régióra koncentrálunk, hanem országos szinten törekszünk vázlatosan ismertetni a fejleményeket. Elsősorban azokra a forrásokra igyekszünk támaszkodni - s itt már nem az egyházlátogatási jegyzőkönyvek adják az alapot -, amelyek a nőnevelést már nemcsak elméletben, de a gyakorlatban is megvalósítani igyekeznek. A 19. században számos cikk, értekezés és tanulmány foglalkozott e témakörrel, melyeket fontosnak tartottunk, ha vázlatosan is, de beépíteni munkánkba. A források sokszínűek.

3 Istentisztelet után ott marasztalta őket.

9