Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
Ugrai János: „A NEMZETI ELŐHALADÁS NEVEZETES IDŐSZAKA” 1777-1849 - A falusias Patak és a vadregényes Zemplén
nyelvet a latin rovására előtérbe helyező intézkedései változtattak: a nyelvrendelet váltott ki egy olyan reakciót a magyar nemesség részéről, amely áttételesen a magyar nyelv megújításának az érdekeit szolgálta. Hirtelen a közbeszéd tárgyává, s a nemzeti kibontakozás zálogává lett a nyelvújítás ügye. A szintén Sárospatakon tanult írófejedelem, Kazinczy Ferenc vezérletével aztán néhány évtized alatt a magyar nyelv átfogó átalakítása sikerrel végbe ment. Az 1810-es évek végére lezáruló heves csatározások eredményeként kialakult egy olyan nyelvtani és műszóalkotási szabályrendszer, amelynek nyomán az egyes tudományoknak lehetőségük nyílt önálló terminológia kidolgozására. Erre a sikerre építve a reformkori országgyűlések legfőbb követelésévé a magyar nyelv hivatalos elfogadtatása vált. A kiterjedt vitasorozat 1844-ben ért célt, az uralkodó ekkor szentesítette hivatalos nyelvként a magyart. Ekkortól az állam- igazgatásban és az oktatásban is a magyar nyelvet használták. A nyelvújítás aránylag gyors sikere természetes módon állította középpontba a reformkori országgyűléseken és a művelt elit megnyilvánulási fórumain az egyéb kulturális igényekkel kapcsolatban is a nemzeti törekvéseket. A nemzeti romantika térhódítása az irodalomban, a Nemzeti Múzeum, majd a Tudományos Akadémia megalapítása, a magyar nyelvű sajtó és a nemzeti színjátszás kibontakozása, s megszilárdulása egyaránt egy szűk, de folyamatosan gyarapodó, művelt és művelődő réteg szilárd kulturális hátországához járult hozzá. Az írott szó terjedése a könyvkultúra fellendüléséhez vezetett. Egyre szaporodtak az újabb nyomdák és könyvárusok, s a vallási kiadványok és a lovaghistóriák mellett a kalendáriumok, ponyvák, víg- és szomorújátékok, orvosi ismeretterjesztő kötetek is közkedvelt olvasmánnyá váltak. A periodikák szolid előfizetői állománya ellenére az olvasókörök, -egyletek, az 1820-as években létrejövő első kaszinók és újjászerveződő diáktársaságok révén fokozatosan tágult az a kör, amelyhez rendszeresen eljutottak a kiadványok. Az izmosodó értelmiségi réteg mellett különösen az arisztokraták forgatták szívesen a lapokat, könyveket. A könyvkultúra fejlődését jelentősen befolyásolta II. József korában az udvar enyhülő cenzúrapolitikája, amely a 19. század első évtizedeiben már csak átmenetileg tudott újra megerősödni. E kulturális folyamatok ráadásul új fővárost adtak az országnak': az országgyűlések székhelyéről, Pozsonyból egyre inkább átkerült a közélet súlypontja az ország közepébe, a rohamléptekkel polgárosodó Pest-Budára. A FALUSIAS PATAK ÉS A VADREGÉNYES ZEMPLÉN Miközben Pest-Buda, valamint Pozsony és Sopron gyorsuló ütemben zárkózott fel a közép-kelet-európai városokhoz, a Pesttől mintegy 250 kilométerre északkeletre fekvő Sárospatakon kis túlzással mintha megállt volna az élet. A település kétszáz évvel ezelőtt nem tartozott a városias települések sorába. A kiváló író-közgazdász pataki tanítvány, Fáy András úgy emlékezett vissza diákságának színhelyére, mint amelyik hónapokon át merő sártengerként keserítette az ottaniak életét. A túlnyomóan mezőgazdaságból élő lakosság nagy része kicsiny, rozoga, falusi házakban lakott. A viszonylagos jómódot legfeljebb csak megidéző, nyomaiban felvillantó főutcán és a vár környékén ugyan megjelentek az első emeletes, kétszintes épületek, de a kövezett utca vagy a közvilágítás hiányzott. A közeli Bodrog rendszeres áradása miatti pusztítások vagy a csatornák hiánya nyomán az utcán csordogáló trágyalé látványa inkább kölcsönzött a helységnek középkori hangulatot, mint a korral együtt haladó, sőt a haladás élén járó, országszerte híres szellemi centrum benyomását. Fáy András (1786-1864) „a nemzet mindenese” is pataki diák volt
