Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
ISKOLA A „RÉGI FÉSZKÉN” - A kollégium története 1703-1777 - A kibontakozás megalapozása
démiain 400 diák tanult 1765-ben, s bizonyos, hogy a bevezető anyanyelvi képzésben részesülő kisdiákok sem lehettek kevesen. A 18. század végén is hasonló adatokkal találkozunk, 100 körül mozgott az elemi iskolások száma, 800 körül a gimnazistáké és 300 körül az akadémistáké. Az akadémiai tagozatról tanítóságra kimenők száma is jelentős volt. 1783 és 1792 között 243 fő lett valamelyik magyarországi iskolában rektor, 129 fő preceptor, 34 fő pedig magánnevelő. A tanulás körülményei nem voltak ideálisak. Kevés tanterem volt, a diákok többnyire kénytelenek voltak állva hallgatni az előadásokat. Bár ezen igyekeztek segíteni a folyamatos építkezésekkel, a nagy létszám mégis zsúfoltságot eredményezett. Gazdasági alapok nélkül egy ilyen jelentős létszámú iskolát nem lehetett működtetni. A kollégium tulajdonában lévő szőlők és rétek jelentették a bevételi források egy részét. Igen jelentős volt az alapítványi tőkék létrehozása, amelyek értéke az 1770-es években elérte a 35 ezer forintot, ami abban a korban kiemelkedő összegnek számított. Mindezek mellett rendszeresen érkeztek a különböző adományok pénz vagy élelmiszer formájában. A felső-magyarországi reformátusok — kisnemesek, mezővárosi polgárok, falusi parasztok - egyre szélesebb körben érezték magukénak a kollégiumot. Jól illusztrálja ezt a kötődést, hogy az 1739-1740-es nagy pestis idején megmozdult az egész egyházkerület, küldtek több száz juhot, valamint szekér számra gabonát a járvány miatt elzárt iskola élelmezésére. Évszázados szokás volt a diákok adománygyűjtése aratás és szüret idején. Ezt nevezték latin szóval supplicatio-nak. Az iskola írásos üzenetét vitték: „Vajh ha e mostani időkben találtatnának kegyes dajkák, fiák és leányok, kik a mi anyaoskolánkat a közjóra való készség minden sérelme nélkül táplálnák” - fogalmazták meg Sárospatakon 1775-ben. Az adományok egy részét ilyenkor maguk a diákok kapták, ami jelentős mértékben segítette őket tanulmányaik folytatásában. A helytartótanács azonban 1724-ben rendeletet adott ki, mely szerint a koldulás ellen szigorúan fel kell lépni. A hatóságok a supplicatiot koldulásként értelmezték, az adománygyűjtő diákokat gyakran letartóztatták. A vármegyei eljárások alapján számos adattal rendelkezünk arról, hogy a patakiak supplicatiója az egész országra kiterjedt. Máramarostól Tolnáig, a Dunántúltól a Tiszántúlig felkeresték a jótevőket, s gyakran kalandos körülmények között igyekeztek elkerülni a hatóságok kellemetlen intézkedéseit. A visszaköltözést követően a könyvtárat szinte a semmiből kellett újjászervezni. Szerencsére az iskolának ezen a téren is akadtak támogatói, akik könyveiket neki ajándékozták. A 18. század végén már meghaladta a hatvanat az adományozók száma. Volt, aki egy-két kötetet adott, olyan is akadt, aki több százat. Eörös Istvánná, Csudó Zsófia tokaji polgárasszony Kálvinnak Szenei Molnár Albert által magyarra fordított és 1624-ben kiadott Institutio-ját adományozta és egy Bibliát: „ezen könyvemet is hagyom holtom után a pataki coetus számára a Bibliával együtt, Csudó Sophia”. Egykori diákok is hagyatékoztak könyveket, mint például Eszéki István erdélyi lelkész, aki könyvtárának kétharmadát adta Pataknak. Említettük fentebb, hogy Simándi István tanár a könyveit a kollégiumra hagyta, más tanárok könyvtárát - Bányai István, Szathmári Paksi Pál — viszont megvásárolta az iskola. A rendszeresen gyarapítóit állományban a kötetek száma 1785-ben meghaladta a négyezret. 63 Horodictum meridionale
