Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
ISKOLA A „RÉGI FÉSZKÉN” - A kollégium története 1703-1777 - Ifj. Csécsi János - egy különös korszak a kollégium történetében
A KOLLÉGIUM TÖRTÉNETE 1703 -1777 58 A légszivattyút Simándi vásárolta Leidenden komoly, azt talán jól jellemzi, hogy néhány hét múltán a lázadásért kicsapott Csécsi-párti diákokat egytől-egyig visszavették az iskolába. Csécsi János két esztendeig egyedül vezette a kollégiumot, mégsem volt elégedett. Bántotta az is, ha értékelték munkáját, felháborította, ha kevesen jelentek meg a patrónusok közül a nyilvános, ünnepélyes vizsgán. S ahogy lenni szokott, a tanuló ifjúság között sem égett már annyira a tanáráért való lelkesedés tüze, akadtak kritikusok közöttük is. Csécsi túlterheltségről panaszkodott, de a patrónusok előtt is világos volt, hogy a színvonalas tanításhoz egy professzor kevés. Az elöljárók, hosszabb keresgélés után, a Hollandiából frissen hazatért Nagymihályi Szomoló Gergely mellett döntöttek, s 1719. január 30-án tanárrá választották. Tény, hogy a lelkészi és világi patrónusok elkövették azt a taktikai hibát, hogy nem kérték ki Csécsi előzetes véleményét, s az ifjúság egészét sem avatták be a készülő döntésbe. Így a beköszöntő új tanárt általános ellenszenv fogadta. Csécsi János el sem ment a székfoglaló előadásra. Sőt, utólag kifogást emelt az eljárással szemben. Nem csodálkozhatunk, ha néhány hónap alatt a diákság megosztott lett, s visszatértek a Füleki — Csécsi vitákat idéző napok. Azzal a különbséggel, hogy Nagymihályi már nem maradt látványos kisebbségben, mellette legalább annyi diák sorakozott fel, mint ellene. A mezőnagymihályi származású Szomoló Gergely először Miskolcon tanult, majd a Kassán bujdosó iskola diákja lett. A törvényeket már Sárospatakon írta alá 1704. november 13-án. Idős Csécsi Jánosnak, Simándi Istvánnak, majd Füleki Andrásnak volt a tanítványa, s bizonyos, hogy az ifjú Csécsivel ismerték egymást, hiszen hosszú ideig ugyanannak az iskolának voltak a diákjai. 1713-ban Miskolcon lett tanár, 1716-ban indult külföldi tanulmányútjára. Utrechtben és Franekerben tanult. 1718-ban tért haza, méghozzá az idősebb Campengius Vitringa ajánlólevelével. Franekerben tehát ugyanannak a körnek volt tagja, mint néhány évvel korábban maga Csécsi János. A kettejük közötti, mintegy 15 évig tartó ádáz küzdelmet nem is a tudományos nézetkülönbségek rugói mozgatták. A két tanár egymást kölcsönösen vádolta hatalmaskodással, tiszteletlenséggel, az iskola törvényeinek semmibe vételével, sőt még sikkasztással is. Gyakran megtörtént, hogy a két pártra szakadt ifjúság összetűzéseket provokált, az előadások megtartását kölcsönösen akadályozta, éjszaka kővel megdobálta a tanárok házait, olykor magukat a tanárokat is, és őket gúnyoló verseket terjesztett. Az újabb és újabb vizsgálatok, fegyelmi eljárások semmit nem használtak, mert a büntetések végrehajtását a tanárok, a saját pártjukhoz tartozó diákok esetében, kölcsönösen meghiúsították. Válaszul a lelkészi és nemesi patrónusok úgy igyekeztek úrrá lenni a helyzeten, hogy szűkítették a kollégium autonómiáját. A gazdasági ügyek nagyobb részét kivették a senior kezéből és egy felügyelőt (provisor) neveztek ki azok kezelésére. A zempléni esperes általános felügyeleti jogát megerősítették, méghozzá úgy, hogy egy tekintélyes nemest mint gondnoktársat állítottak mellé (1724). Csécsit nagy megrázkódtatás érte 1730-ban, amikor váratlanul meghalt a felesége. Ezt követően még inkább megkeményedett, hajthatatlanná vált. Az ifjúságon belül ekkorra már módosult a törésvonal, Csécsit a primarius diákok súlyos mulasztások elkövetésével vádolták meg. Az áldadan helyzetnek nem csak a híre, hanem a következményei is átlépték a kollégium falait. A befolyásos lelkipásztorok, különösen az esperesek, szembefordultak Csécsi Jánossal, elvesztette azt a támogatottságot, amit még a Füleki-ügy során élvezett. Állítólag a borsodi esperes azt mondta az egyik ünnepen nála prédikáló legátusnak, hogy szabaduljanak meg Csécsitől, mert „jobb egy tanulatlan angyallal lennetek, mint egy tudós ördöggel”. A lelkészek egy része aszerint támogatott diá-
