Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
VIRÁGZÁS ÉS SZÉTSZÓRATÁS - A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN - Turtur gemens - a bujdosó kollégium, 1672 - 1703
A diákok tanáraik vezetésével előbb Debrecenbe majd Erdélybe mentek, menekítve a nyomdát, de a gazdag könyvtárnak csak egy részét tudták magukkal vinni. Apafi Mihály fejedelem az üresen álló, egykori akadémia épületében helyezte el őket Gyulafehérváron, létrehozva ezzel Nagyenyed mellett Erdély másik református kollégiumát. TURTUR GEMENS - A BUJDOSÓ KOLLÉGIUM 1672 - 1703 A pataki kollégium elüldözése nem egyedülálló esemény volt a 17. század hetvenes éveiben, hanem a legdurvább erőszakot alkalmazó katolikus restaurációnak része. A lelkipásztorokat, tanítókat sorra üldözték el a Magyar Királyságban gyülekezeteikből, majd pedig egy koncepciós per keretében előbb halálra, később börtönre és gályarabságra ítélték sokukat. A hitvallók és mártírok között 22 egykori pataki diák azonosítható név szerint. Az Erdélyi Fejedelemség nyújtotta ezekben az években a túlélés lehetőségét. Gyulafehérváron viszonylag hamar berendezkedett az iskola. A fejedelem és a főrendek személyes jelenlétükkel, ünnepélyes körülmények között fejezték ki szolidaritásukat és támogatásukat. Az istentiszteleten Pósaházi János prédikált: Lévita vagyok Júdának Betleheméből, és járok s kelek, hogy hol találnék helyet (Bírák könyve, 17,9). Apafi Mihály kurátorokat nevezett ki a kollégium élére és gondoskodott az anyagi feltételekről is. Az első beiratkozások 1672 januárjában megtörténtek s folytatódtak is megszakítások nélkül 1716-ig. Ekkor azonban már a Habsburg adminisztráció döntött az iskola sorsáról. A kollégium épületét a hatóságok katonai erővel elvették és egy részét átadták a helyreállított katolikus püspökségnek, más részében a hadsereg rendezkedett be, ezért Gyulafehérvárt is el kellett hagyni a diákoknak. Ekkor átköltöztek Marosvásárhelyre, ahol két év múlva egyesültek az ottani gimnáziummal, megalapítva a marosvásárhelyi református kollégiumot. Az iskola Erdélyben is őrizte pataki öntudatát, magát sárospataki-gyulafehérvári kollégiumnak nevezte. Diákjainak egy része továbbra is a korábbi vonzáskörzetből származott, s ők nem is adták fel a visszaköltözés reményét. Erre esély mutatkozott, amikor Thököly Imre sikeres katonai akciók nyomán elfoglalta Felső-Magyarorszá- got. Az evangélikus (lutheránus) vallású Thököly Sárospatakon visszaadta a reformátusoknak a templomot és a korábban elvett egyházi javadalmakat. Ennek hírére a gyulafehérvári diákok egy része 1682-ben visszatért a zempléni városkába Sallai Pál senior vezetésével. Annak ellenére, hogy évekig a diákok tanították egymást, folyamatosan szállingóztak vissza Erdélyből, és új diákok is megjelentek Sárospatakon. Végre 1686-ban megnyerték maguknak a kollégium egykori diákját, Csécsi Jánost, aki 1686 februárjától lett az iskola vezető tanára 1708-ban bekövetkezett haláláig. A regénybe illő életpályát megjárt (gyermekkorában elrabolták a törökök, váltságdíjának egy részét összekoldulta) Csécsi János 1665-ben írta alá a pataki iskola törvényeit. 1669-ben Kassára ment, s ott három évet tanult, majd az alsóbb osztályok tanítója lett. Miután 1674-ben a kassai iskolát a katolikusok elkergették, társaival együtt Erdélybe, Gyulafehérvárra menekült, ahol újra beiratkozott régi iskolájába. Teológiát tanult - s ahogy életrajzában fia, ifjú Csécsi János kiemeli -, elsősorban a héber nyelv tanulmányozásába vetette bele magát a betűkön kezdve, méghozzá huszonöt évesen. Rövid idő alatt olyan haladást tett, hogy Pósaházi János professzor Apafi Mihály, a bujdosó pataki iskolát befogadó erdélyi fejedelem