Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
VIRÁGZÁS ÉS SZÉTSZÓRATÁS - A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN - A „kálvinista pestis legnépesebb szemináriuma” 1655-1671
A REFORMÁTUS KOLLÉGIUM A 17. SZÁZADBAN 38 Comenius kezelő latin nyelvtanának bártfai kiadása solását. A latin nyelv tanításában új módszert hozott. A száraz grammatizáló szokás helyett megvalósította a példákból, beszédgyakorlatokból felépülő gyakorlati nyelv- tanítást, folytonosan figyelve a szemléltetésre, mely által segítette a nyelvi és a tárgyi ismeretek párhuzamos elsajátítását. Igen erőteljesen hozzájárult az iskola színvonalának erősödéséhez, hogy Lo- rántffy Zsuzsanna 1650-ben nyomdát alapított Sárospatakon. Comenius könyveit e műhelyben nyomtatták. A könyvtár is jelentősen növekedett, mert az 1652-ben elhunyt Zsigmond herceg a várban őrzött Rákóczi-könyvtár köteteit végrendeletében a kollégiumra hagyta. A mintegy kétezer kötetet 1658 körül szállították át az iskolába. A „KÁLVINISTA PESTIS LEGNÉPESEBB SZEMINÁRIUMA” 1655-1671 A fejezet címéül választott, nem annak szánt, de bizonyos értelemben mégis hízelgő mondat a jezsuitáktól származik. A lényeget kifejezi: Sárospatak református kollégiuma valóban sok diákot vonzott. A kezdők szintjén és az alsó gimnáziumi tagozaton tanulókra találunk ugyan utalásokat, de számukra nézve csupán találgathatunk. Nem lehettek kevesen, s nyilvánvalóan zömmel helybeliek voltak. Nem a kollégiumban, hanem otthon, szüleiknél laktak. A városi iratokból kiolvasható, hogy fokozatosan nőtt a „deák” melléknévvel meghatározott személyek száma Sárospatak lakói között, tehát ők túljutottak az elemi tanulmányokon, és haladást tettek a latin nyelvben. A felsőbb tagozatokon tanulókról már sokkal több adat áll rendelkezésünkre. 1615-től töredékesen, 1617-től teljesen ránk maradt azoknak a diákoknak a névsora, akik aláírták a kollégium törvényeit. Erre annak volt lehetősége, illetve annak volt ez kifejezetten kötelező, akit már teljes felelősséggel tartozónak tekintettek. Ezt azonban nem az életkorhoz kötötték, inkább a tanulmányokban való előhaladáshoz, bár ezt nehéz megítélni. Ismerünk olyan ifjút, aki 15 éves korában írta alá a törvényeket (Pataki Tóth István, idős Csécsi János), s olyat is, aki 23 éves volt (Keresztúri Bíró Pál). Csécsi például az alsó gimnáziumi tagozat tantárgyait tanulta Patakon, Keresztúri talán már a teológiát, tehát az akadémiai tagozaton lépett be. 1617 és 1671 között összesen 2029 diák neve található meg a ma is fellelhető törvénykönyvben, mintegy félévszázad alatt évente átlagosan 38 fő. (Összehasonlításként: ugyanebben az időszakban Debrecenben 2090 diák írt alá a törvényeknek.) Az iskola elüldözése előtti utolsó évtizedben, 1661 és 1671 között, összesen 435 fő írta be nevét az iskola törvénykönyvébe. Ennek az adatnak a jelentőségét kiemeli, hogy Várad eleste után az onnan elmenekült iskolával összeolvadt debreceni kollégium subscribens (törvényeket aláíró) diáksága ugyanebben az időben nem érte el a 400 főt. Mindebből még nem tudjuk meg, hogy egy tanévben hány tanulója volt az intézménynek. Szerencsére erre is vannak utalások. Tolnai István pataki főprédikátor írta 1637 júliusában a fejedelemnek: „Az deákok vannak hetvenen, nemes ember gyermekei is ugyan számosán vannak, hála legyen az Ur Istennek.” Az alumnusok (ösztöndíjasok) számát 1648-ban 40 főre korlátozták. Az igen megbízható adatokkal rendelkező Kocsi Csergő Bálint pedig 1677-ben így írt a pataki iskola 1672 előtti tanulóiról: „Az iskola jövedelméből most állandóan 100, sőt több, lelkészi pályára készülő ifjat tartanak, akik közül azonban csak 40 az ösztöndíjas növendék.” Kocsi Csergő minden bizonnyal a tógátusokra, a lelkész hallgatók egyenruhájába beöltö
