Dienes Dénes: A Sárospataki Református Kollégium története (Sárospatak, 2013)
FŐGIMNÁZIUM ÉS FŐISKOLA - A KOLLÉGIUM A KIÉPÜLŐ MODERN OKTATÁSI RENDSZERBEN - A gazdálkodás modernizálása
ugyanis az oktatási környezet, az oktatási „piac”. A közoktatás kiterjedésével és az állami szerepvállalás fokozatos és gyors ütemű növekedésével az önfenntartásra való berendezkedés nem maradhatott tartós. Az állam saját bevételeiből egyre többet áldozott tanügyi célokra, így az 1890-es évek elejére az egy tanulóra eső finanszírozási összeg egy állami intézményben több mint a kétszerese volt, mint egy átlagos felekezeti iskolában. Ezt a különbséget ráadásul a tanári fizetésekben kevéssé lehetett érvényesíteni, hiszen ekkora eltérés esetén végképp betölthetetlenné váltak volna az egyházi iskolai tanári állások. Nem maradt más hátra, mint a működési költségeken való takarékoskodás, az egyre kiterjedtebb gazdálkodás — se lehetőségek határait elérve az eladósodás. A pataki főiskola az éppen elkezdett építkezések folytatása érdekében 1877-ben kényszerült hitelt felvenni. A 7%-os kamatra felvett 50.000 forint révén ugyan gyorsan befejezhették a munkákat, de ez egyben valami újnak a kezdetét is jelentette. Már ekkor felmerült az elöljárókban, hogy élni kellene az államsegély nyújtotta lehetőségekkel. Ezt az autonómiát jelentősen korlátozó megoldást ekkor még egyértelműen elvetették. A következő évtizedekben azonban mind akutabbá vált a főiskola versenyhátránya a hasonló állami intézményekkel szemben. Nagyon nehezen tudta kigazdálkodni például a tanári fizetésemeléseket. Ezt a helyzetet súlyosbította a gimnáziumi párhuzamos osztályok megindítása, amely a század legvégén rótt jelentős többletterheket az intézményre. Az egyházkerület a századfordulón, majd 1904-ben is leszavazta az államsegély igénybe vételét, inkább önerőből biztosította a tanári illetmények újabb 600-800 forintos emelését. Kialakult egy törésvonal a szereplők között: a tanárok — főként a gimnáziumban dolgozók — jövedelmük biztonsága érdekében az államsegély pártján álltak, rendre ők kezdeményezték ennek elfogadását. Ezzel szemben az egyházkerületi vezetés, illetve a főiskola elöljárói - leginkább pedig Fejes István főiskolai algondnok, későbbi püspök — az autonómiát őrizve álltak ellent. Az államsegély elfogadását 1909-ig lehetett odázni, ekkorra azonban végképp tarthatatlanná vált a helyzet. Egy legalább részben előnyösnek tűnő szerződést kötöttek, miszerint évi 50 ezer korona segélyt kap az iskola az államtól. Am mivel az egyház és az iskola hozzájárulása ennél nagyobb, ezért az intézmény felekezeti jellege és önkormányzati jogköre továbbra is megmarad. A megállapodás értelmében a VKM a 16 fős tanári karból ötnek a kinevezéséről dönthetett nyílt pályázat meghirdetését követően. Emellett a minisztériumot illette az iskola feletti főfelügyeleti jog. Minden kedvezmény dacára az intézmény értesítőjében ezt a fejleményt a „sárospataki főiskola függetlenségének halálharangjaként” értékelték. Ráadásul ez is csak látszólag oldotta meg a problémát. A VKM nem tudta a szerződésben vállalt kötelességeit teljesíteni, 1912-ben például csak 4 ezer koronát, a következő évben pedig ennek a dupláját utalta át a sárospatakiaknak. A tanári nyugdíjakat sem folyósította fegyelmezetten az állam, ezért az I. világháború előestéjén ezek a tételek ismét az egyházkerület számláját terhelték. Az I. világháborút gazdasági értelemben a főiskola viszonylag nyugodt körülmények között vészelte át. Az egyre súlyosbodó áremelkedéssel persze már nem tudott senki lépést tartani, s ismét sürgetniük kellett a patakiaknak az államsegély folyósítását. Az élelmiszerárak rohamos növekedése késztette az intézetet a saját gazdálkodás már említett, ismételt megszervezésére. Ily módon a tápintézet alapanyag-ellátása biztosítottá vált. A drágaság mellett 1916-ra már a munkaerőhiány is aggasztó méreteket öltött: a hadszíntereken szolgáló férfiakat női munkavállalókkal és foglyokkal kényszerült pótolni az iskola. De ezzel együtt sem talált elegendő dolgos kezet, a gaz121 Pósa Lajos (1850-1914) költő, a magyar gyermekirodalom munkása, pataki diák volt
