Pocsainé Eperjesi Eszter: Református egyházlátogatási jegyzőkönyvek néprajzi vonatkozásai - 16-17. század Tiszán inneni egyházvidék (Sárospatak, 2007)
A református egyház tisztségviselői a 16-17. században
A református egyház tisztségviselői a 16-17. században Tárgyalt korszakunkban a 16. század végén és a 17. században nem beszélhetünk önálló egyházszervezetről a Tiszán inneni egyházvidék tekintetében. Az egyház, a gyülekezet azonos volt a faluval, várossal. Az egyház ügyeinek intézése a falvak, városok előj áróságának feladata volt. Kálvin tanítása szerint az egyházra három feladat teljesítése vár: az ige hirdetése és a sákramentumok kiszolgáltatása; egyház fegyelem végzése; a szegények gondozása, a diakónia.12 Ezeknek magyarázatához Kálvin az Újszövetség tanítását vette alapul. Azokat, akik Krisztus rendelése szerint az egyház kormányzásának élén állnak, Pál apostol először apostoloknak, azután prófétáknak, harmadszor evangélistáknak, negyedszer pásztoroknak és végül doktoroknak nevezi. Most csak az utolsó kettőnek van tiszte a református egyházban. Hogy miben áll az apostoli tisztség, ez világosan látszik a következő parancsból: „Elmen- vén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtés- nek.”(Mk 16,15) Azért küldettek tehát az apostolok, hogy az evangélium hirdetése által Isten országának ügyét szolgálják. Prófétáknak Pál apostol az isteni akarat nem akármilyen magyarázóit nevezi, hanem azokat, akik különleges kijelentés által tűntek ki. Kálvin pedig evangélisták alatt azokat értette, akik méltóságban ugyan alatta állottak az apostoloknak, tisztségben azonban nagyon közel állottak hozzájuk, és őket helyettesítették. Ilyenek voltak: Lukács, Timótheus, Titusz és más ezekhez hasonlók, valamint az a 70 tanítvány is, akiket Krisztus az apostolok után a második helyre rendelt. Pál apostol és Kálvin szerint ez a három tisztség (próféta, apostol és evangélista) nem azért állíttatott fel az egyházban, hogy állandóan meglegyenek, hanem csak arra az időre, míg az egyházakat ott, ahol azelőtt egyáltalán nem voltak, fel kell építeni. Pásztorok és doktorok (tanítók), akiket az egyház sohasem nélkülözhet, és akik között az a különbség, hogy a tanítók sem az egyházfegyelem, sem a szentségek kiszolgálásával, sem intelmekkel és buzdításokkal nem foglalkoznak, hanem hatáskörükbe csak az írás magyarázata tartozik, hogy a tiszta és igaz tudomány a hívők között megmaradjon. A pásztori hivatal az, amelyik mindezekre kiterjed. A 12 Szentpéteri Kun Béla: A Magyarországi Református Egyház külső rendje. Budapest, 1948.33. 21
