Pocsainé Eperjesi Eszter: Református egyházlátogatási jegyzőkönyvek néprajzi vonatkozásai - 16-17. század Tiszán inneni egyházvidék (Sárospatak, 2007)
Életfordulókhoz kapcsolódó szokások - Virrasztás - Torban lakás
Virrasztás Az egyházlátogatási jegyzőkönyvekből értesülünk arról, hogy a 16-17. századi református gyülekezetekben általános szokás volt a virrasztás. A halottat odahaza, házában ravatalozták fel, és 1-2 éjszaka virrasztottak felette. A jegyzőkönyvek arról számolnak be, hogy a virrasztáson részt vett iskolamester a kántori szolgálatért pénzt kapott. Petróc —> Zemplénmátyás 1907 — [S%k. Ondavské Matiasovce], Zemplén vm. 1622: „Temetési virrasztásért 60 dénár\”265 Megjegyzésként hozzáfűzve, hogy ugyanaz, mint a zsalobinai parókia jövedelme. Zétény —* [S%k. Zatín], Zemplén vm. 1624: „Halottnál való énekléstől 6 dénár. ”266 Mindkét adat az iskolamester jövedelmei között szerepel. Ebből az következik, hogy a példaként felhozott gyülekezetekben az iskolamester vezette a virrasztó énekeket. O határozta meg az énekek menetét, kezdett el egy-egy halotti éneket, és diktálta soronként a többieknek. A virrasztóba mindenkor elmentek a rokonok, barátok, szomszédok, ismerősök, hogy utolsó búcsút vegyenek az elhunyttól. A virrasztó vezetői sok esetben saját énekgyűjteménnyel rendelkeztek. Az egyik legrégebbi ilyen gyűjtemény Illyés István zsoltárokat és halotti énekeket tartalmazó kiadványa 1693-ból. Torban lakás A magyarság körében a torozás a honfoglalás előtti időkből magukkal hozott ősvallás kultuszában gyökerezik. Szent István királyunk intézkedései nyomán a keresztyén felfogás nem kiszorította a régi képzetvilágot, hanem keveredett vele. A régi hiedelemvilághoz tartozó ló áldozás és nagyszabású lakomák átalakultak, illetve elmaradtak. A történeti és régészeti dokumentumokból mégis az derül ki, hogy az egyháznak nem sikerült ezt a szokást teljes mértékben kiölni, illetve átalakítani. A középkori zsinatok is kiközösítéssel fenyegették meg azokat, akik a torozást folytatták. A szokás azonban megmaradt, sőt a reformáció elterjedése utáni évszázadokban is élt. Az 1562-ben kelt Debrecen-Egervölgyi Hitvallásnak a temetésről szóló cikkelyében ezt olvashatjuk: „A holtakért 265 SRKLt. Kgg. IV. 5. 56. 2615 SRKLt. Kgg. I. 3/a. 222. 115
