Pataki tanáraink (1931-1952) (Sárospatak, 2005)

Darányi Lajos (1905-1971)

Darányi Lajos (1905-1971)

Az ungi Kisgejőcön született 1905. augusztus 14- én. Az elemi iskola elvégzése után került Sárospatakra gimnáziumba, aztán, egy éves külföldi tanulmányúját leszámítva, egész életét, a diákéveket, lelkipásztorként eltöltött munkás évtizedeit és utolsó, nyugdíjas éveit is Patakon töltötte. 1971. november 28-án bekövetkezett halála után a pataki templomból kísérte utolsó földi útjára a nagyszámú gyászoló gyülekezet, és az általa annyira szeretett pataki temetőben várja Jézusát a boldog feltámadás reménysége alatt.

Sárospatakra kerüléséről így ír a Gejőctől Patakig címen a Reformátusok Lapjában (1967. október 8 és 15.sz.) megjelent önéletrajzában: „ Patakra kerülésem haló poraiban is áldott Édesanyám vágya, álma és imádsága volt... Gyermeki hitemet, amely református Édesapám és római katolikus Édesanyám hitének ötvözete volt, alkalmasnak látta arra, hogy pap legyen belőlem. Másról nem is volt szó soha. Nemcsak az anyagiak miatt. Gyenge testalkatú voltam. Amikor Édesanyám a szíve alatt hordozott, leégett szalmatetős házunk. Az új házat úgy építették, hogy Édesanyám hordta a sarat. Ez enyhe nyomot hagyott. Felmérte Édesanyám, hogy a háromfelé osztandó ’családi vagyonból’ nekem jut öt köblös. Szerencsés házasság esetén a feleség is kap majd a szülők halála után ugyanannyit. Gyenge alkatomból és még gyengébb egészségemből nem nézte ki Édesanyám azt, hogy ennyiből meg tudnék élni. Ezért akart nekem könnyebb életet. Ezért nézett imádkozó szemekkel az újhelyi hegyeken túli Patakra. ” Ez volt az előzménye annak - írja -, hogy 1917 „szeptember valamelyik első napján Édesanyám papunk kíséretében ... Patakra hozott. Az iskolakerten mentünk végig. Soha nem volt olyan hosszú és olyan szép, mint akkor."

A nyolc gimnázium után természetesen a teológiát is Patakon végezte, és ott szerzett lelkészi oklevelet 1930-ban. Közben a főiskola szeniora (1928/ 29), majd ösztöndíjasként tanult Hallében és Bonnban (1929/30). Visszakerülve Patakra először hitoktató (1930-1934), majd rendes lelkész (1934-1964. június 30-ig, nyugdíjazásáig). 1957-től nyugdíjazásáig a püspöki tisztet is betölti a Tiszáninneni egyházkerületben. De minden egyházi tisztsége mellett legkedvesebb volt számára kollégiumi lelkészi gondnoki megbízatása.

Már teológus diák korában, de különösen mint hitoktató megismerte a pataki gyülekezetét. Nemcsak a „bentit”, hanem az akkor még népes és főleg reformátusok lakta tanyavilágot is. Ahogyan mindvégig emlegette igehirdetéseiben: a Felsőhatárt és az Alsóhatárt. Mivel maga is faluról származott, szívéhez közel álltak a főleg Kispatakon lakó földműves családok és egy35