Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)
Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője
pénzbecsülők, igaz lelküek, munkások, önként szorgalomra buzdulók, örömökben, a gyönyörűségekben mértéket ismerők; higgyétek el, hogy meg fogjátok szüléitek bizodalmát nyerni, s ha ezzel keveset nyernétek: Isten s emberek előtt teszitek magatokat kedvesekké.”1 Nyilvánvaló: nem textusszerű, hanem tematikus felépítésű homilia fekszik előttünk. Egyházi beszéd - vagy inkább elmélkedés. De az eredeti felhangzásának a teljes összefüggésében: a 19. század elején egy magyar faluban az igehirdetés szellemi és kulturális monopolhelyzetében megkísérli összhangba hozni a bibliai alapvetést, az időszerű politikumot, és a felvetett kérdés etikai-morális vonatkozásait. Amit talán egyenként nem szívesen mondana el egy-egy valóságos szülőnek: elvi igazságként, bibliai elvárásként íme, megfogalmazza, s ezzel valóságosan is építi hallgatóit. Záró konklúziói, befejező intelmei ismét csak idegenekké válnak. A tanulság már nem a (tulajdonképpen vitatott) bibliai alap, hanem a felséges uralkodóház példája: vegyetek példát a felséges 1. Ferenc és a felséges V Ferdinánd nemes alakjáról: ilyen egy igazi szülő, ilyen egy igazi gyermek! Messze vezetne, ha részletesen tisztázni akarnánk, hogy a nem egész egy évszázaddal korábbi, tisztán biblikus és reformátori alapvetésű puritán igehirdetésből hogyan alakult ki ez a prédikáció forma. Az elméleti-teológiai racionalizmus a bibliai alapvetést motiváló anyaggá degradálta. A beszéd „Léleknek és erőnek megmutatása” helyett, - „hitető beszéddé” vált. Ekkor még a fentebb említett szellemi-kulturális monopolhelyzetében biztosította a gyülekezeti istentisztelet középponti helyét. De mihelyet az információk közlését gyorsabban és pontosabban teljesíti a hírlap, a közösségi élményt pótolja (vagy pótolni igyekszik) valamilyen kör vagy klub (városokban kávéház), az ilyen formájú igehirdetés, és az ilyen tartalmú templomi együttlét lényegében válik feleslegessé. (A 19. század végének a református sajtója már állandóan az egyház valláserkölcsi életének az aggasztó hanyatlásáról beszél.) - Ugyanakkor azonban, az adott korszakban betöltött részleges, pozitív tartalmát ne vitassuk el. A meghatározott külső körülmények között alkalmassá válhatott arra, hogy ha sajátosan is, de bejelentse Istennek a teljes emberre való igényét, és motiválja az engedelmes emberi válaszadást. Amit a forma sem adhatott: egy-egy élő hitű igehirdető személyén keresztül mégis áradhattak a Lélek erői hitből hitbe! 1 IJo. 5-7. 0321180
