Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)

Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője

Az 1617 óta fennmaradt névsorok tanúsága szerint a tógástusi szintig el­jutó patakiak nagy része nem-nemes volt. Rendszerint nem is családjuk nevén, hanem keresztnevükkel és pataki voltukra utaló „Patachinus,” „Pataki,” „Patachi” megjelöléssel írtak alá. Következetesen vezetéknévvel a nemesek írták be magukat az anyakönyvbe. Ebből adódik, hogy viszonylag kevés pata­ki tógátust lehet azonosítani, vagy kevésnek a későbbi életútját lehet követni. Nagyban segítenek azonban az aláírások anyakönyvébe utólag tett bejegyzé­sek. A kollégiumi diákok, éppen úgy, mint akármelyik nagy egyetemen, fi­gyelemmel követték elődeik életútját, és a fontosabb értesüléseket róluk beír­ták. Az anyakönyv adatai szerint 1671-ig 14 tógátus diák írta alá magát a pa­taki megjelöléssel.1 Közülük eddig csak az 1624-ben beiratkozott Pataki Jaka­bot lehet közelebbről azonosítani. Utólag ugyanis azt írták a neve mellé, „ha­zájában” nótárius lett, és a városi könyvben tényleg feltűnt 1629-ben egy Ja­kab deák nevű jegyző.2 Könnyebb a helyzet azokkal, akik a mindennapi nevü­ket használták az anyakönyvi aláírásnál. Az 1636-ban beiratkozott Szél Péter­ről, aki az utólagos bejegyzés szerint „sárospataki polgár” lett, kideríthető, hogy családjának háza a Belsővárosban állt, a fiú pedig - már tisztes felnőtt­ként - 1661-ben és 1664-ben mint főbíró működött.3 Beiratkoztak azonban Patakról a pataki iskolába olyanok is, akik később nem tevékenykedtek itt. Talán az 1601-ben főbíróságot viselő Makay-Varga György fia volt az 1620-ban és 1621-ben beiratkozott két, tragikus sorsú Makai, Lukács és Má­té.4 Az utólag tett bejegyzés szerint 1622-ben pestis vitte el őket. Pataki Oplius Miklós, aki 1653-ban iratkozott be, előbb Helmecen és Tarcalon volt rektor, majd Franekerbe ment egyetemre, ahol meg is halt.5 A sok pataki Tóth közül az 1655-ben beiratkozott Istvánt az anyakönyv utólagos bejegyzése a század legműveltebb emberei közé sorolja; Kolozsváron lett professzor.6 Vele egyszerre iratkozott be az Alsóhóstáton lakó kántor fia, Ungvári István, de nem tudjuk, mi lett vele.7 Ugyanígy ismeretlen egyelőre a tanulás utáni sorsa a belsővárosi Békési Jánosnak és Juhász Miklósnak.8 Ismeretlenek maradnak végül mindazok, akiket nem lehet azonosítani.9 1 A Kollégium diákjai Névmutató 2 Protocollum 1. 243. 3 Ld. 26. jegyzet 4 Makai a Protocollum-ban 1. 132. 5 A Kollégium diákjai 85. 6 U.o. 173-174. 7 Ungvári az 1657-es urbárium szerint volt korábban kántor Újhelyben: MOL E 156. 41/3. Ungvári István: A Kollégium diákjai 105. 8 U.o. 165. és 169. 9 Az egyes személyek azonosítását, illetve telkük, házuk elhelyezkedését Patak kü­lönböző kerületeiben mindig urbáriumok alapján, Veress Éva módszerével végez­tem: VERESS Éva: Háztartás, telek és termelés viszonya hegyaljai és bodrogközi OS177BO

Next

/
Thumbnails
Contents