Doctrina et Pietas - Tanulmányok a 70 éves Barcza József tiszteletére (Debrecen-Sárospatak, 2002)
Horváth Erzsébet: A Sárospataki Református Kollégium mint a magyar népfőiskolái mozgalom otthonteremtője
érdemlik, mivel nem az evangélium szerint, hanem az ellen tanítanak és élnek, s így inkább antievangélikusoknak kellene őket hívni. Ezt a lenéző hangot feleletükben visszautasították a protestánsok, bár nem sokra mentek vele. 1688. január 25-én az országgyűlés véget ért és a protestánsok tiltakozása ellenére a következő, XXI. te. iktattatott törvénybe: „Jóllehet, hogy a vallás dolgában, az ágostai s helvét hitvallás híveinek, mivel a soproni országgyűlés 25. s 26. törvénycikkelyeivel, az ellenükbe tett felszólalásukkal, visszaéltek, s azok jótéteményében való részesedésük tényleg megszűnt. Mindazonáltal midőn a belső egyezségnek és békének s az ország belnyugalmának javáért Ő legszentségesebb felsége, az ő kegyelmességéből s jóságából legkegyelmesebben elhatározta, hogy a fennhivatott törvénycikkelyek ezentúl is erőben maradjanak: ugyané karok és rendek is, az atyai elhatározás értelmében /a papság s más világi rendű katolikusok ellentmondása akadályul nem szolgálván/ megállapították, hogy azokat megújítottaknak, s előbbi erejükbe vissza- állítottaknak kell tekinteni, és ha s amennyiben ekkorig foganatba nem vették, vagy egy vagy más részről időközben behozott valamely visszaéléssel megsértették volna, mentői előbb kellő végrehajtásba kell venni /s az azon törvénycikkelyek alkotása idején, vagy annak utána elfoglaltakat, avagy vissza- foglaltakat helyre kell állítani/”. Bárhogy is volt fogalmazva ez a törvénycikk, a lényeg az volt, hogy a protestánsokat nem védte a törvény, hanem vallásszabadságuk dolgában a király „kegyelem-kenyerére” szoríttattak, kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Egy héttel az országgyűlés befejezése előtt, több mint két évig tartó ellenállás után, a Caraffával folytatott tárgyalás értelmében Zrínyi Ilona 1688. január 17-én feladta Munkács várát a császáriaknak. Az utolsó szalmaszál is elmerült, amibe emberileg kapaszkodhattak volna a nemzeti- és vallásszabadság hívei. A korabeli siralmas vers így kesereg s fordul az ég felé: „Szomorúan fohászkodom, Mert nincsen földi gyámolom, Igyefogyott állapotom, Siralmas sorsom. Uram, előtted szívemet, Kitöltőm, miként az vizet, Felemelem kezeimet, Lássad igyemet.” Nemzeti- és egyháztörténelmünknek a fentiekben áttekintett korszakát jellemezte és meghatározta az a tény, hogy a magyar nemzet, benne külön a protestáns egyházak ellen mind fokozódóbb, állandó, erejüket meghaladó támadás indult. Ennek következtében a nemzeti függetlenség szinte teljesen megsemmisült, a protestáns egyházak tagjainak számát tekintve nagyon megfogyatkoztak, de megmaradtak. OS159BO
