Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)

Hazai állapotok a református iskolaügy terén - Pedagógiai törekvések a hazai református iskolázásban

fogják őket. Aliik nem hajlandók az iskolai törvényeknek engedelmeskedni, azok maradjanak távol az intézménytől. Hiszen sem a tudomány, sem az erkölcs nem vésődik elménkbe korlátok nélkül. A fegyelmezésben a tekintélyre alapozott parancsolás nem mindig eredményes, jobb a dicséret, a dicsőségre sarkallás. A testi fenyítést szinte a végsőkig kerülni kell. Ha mégis alkalmazni kényszerül a tanító a vesszőt, akkor „az erre, született testrészek kapják az ütleget”. Amelyik tanár szitkozódva és átkozódva a fejet, oldalakat vagy más részeket ütlegel, arra nem szabad bízni a kisebb gyermekeket, ha pedig kiderül, hogy a tanításra is alkalmatlan, el kell távolítani az iskolából. „Mert senkik nem, verekedőinek, mondja Erasmus a Dialógus de pronuntiatioban, mint akikből hiányzik az emberhez illő műveltség’’. Végül is a tanító kiegyensúlyozottan tartson fegyelmet: „úgy a megbocsátásban, mint a büntetésben mértéket kell tartani”.

Igen fontos kérdés, hogy Szegedi Kis István és Újfalvi Imre pedagógiai tételei, tanításai milyen körben hatottak, jelen voltak-e egyáltalán a gyakorlatban? Tulajdonképpen úgy is megkérdezhetjük ezt, hogy elért-e másokat is az a szellemiség, amelyből ők merítettek? Túlságosan egyszerűnek tűnik a válaszunk - ámbár egészen igaz - ha azonnal Keresztúrit hozzuk fel példaként. Mégis őrá kell utalnunk, mert azok közé tartozott, akik nem alkottak elméleti pedagógiai rendszert, módszerüket nem tették közzé, mert valamiért nem tartották fontosnak. Talán azért, mert nem a sajátjuk volt eredendően, hanem különféle forrásokból, tapasztalatokból merítettek és alkalmazták annak szintézisét saját területükön. A közös forrás, ami az egymást követő nemzedéket is reprezentáló Szegedi és Újfalvi elméletében világosan megragadható, a reformációval nemesített humanizmus, a Melanchthonra, Sturmra és Trotzendorfra egyaránt jellemző „tudós kegyesség” eszménye. A septem artes liberales evangéliumi tartalommal való megtöltése, kiegészítve az iskolaszervezés új szempontjaival. Az arányok természetesen mindegyiküknél másként érvényesültek. Melanchthon a humanizmus és a hitvallásos jelleg egyensúlyára törekedett, Sturm rendszerében a humanista, Trotzendorféban a konfesszionális jelleg volt hangsúlyosabb.1'1 Nálunk a református reformáció nem tisztán, hanem

1,1 Mindhárom rendszer rövid jellemzése: Debreceni Ref. Koll. 25 p. Részletesebben FINÄCZY FRNÖ: A renaissancekori nevelés történeté. Buda|x'st, 1919, passim.

C3 611 SO