Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)
A református lelkipásztor - A hitvitázó prédikátor
kanonok személyében, s elrendelték a Nova Transilvanica begyűjtését, de egyben követelték a Talio megsemmisítését és Keresztúri megbüntetését is. A nyomtatványok elpusztítása mindkét részről igen jól sikerült, hiszen a mai napig nem került elő egyetlen példány sem. A szerzőknek viszont semmi bántódásuk nem lett, Széchényi komoly karrierje nem sokkal ezután indult. Az ügy mégis kínos volt, hiszen nem lehetett titok, hogy Rákóczi tárgyalásokat folytat a svédekkel s háborút fontolgat III. Ferdinánd ellen. Aligha véletlen, hogy Lippay György fentebb idézett levelében kitér a svédekkel szembeni katonai készülődésre, s szinte fenyegetően, ennek megfelelően eltúlozva értékeli őfelsége katonai erejét. '1’' Rákóczi hadba is lépett 1644-ben. A fejedelem fegyverre kelésének nem ez volt ugyan az indító oka, noha az idézett gúnyvers a megsértődött fejedelemasszonyt vádolta férje rossz tanácsadójaként: Ilogi firkalasanak meg adak az arat, Nem teczet ö neki, meg vona az orrát, Eö ültete lóra engem jámbor urat. De azért Rákóczi György a III. Ferdinánd követének adott válaszában őszinte keserűséggel említette meg a Lorántffy Zsuzsannán esett gyalázatot: „...noha injuriaink nekünk, amik az ö Felsége birodalmából [következtek ránk], nem hisszük más Fejedelem azt addig annyéra tűrte, szenvedte volna, csak amaz rossz gyalázatos könyvnek kibocsátásával is, kiben velünk együtt az szegény Gazda Asszonyt is mint gyalázták meg, tudja ő Felsége, egyebek is, melyrűl könyvezés nélkül soha nem is emlékezhetünk, mi böcsületünk sérelmével is tűrtünk, s noha ő Felségét két ízben találtuk meg, de hol s kit büntettek meg érette?".368 Igaz, nem büntették meg Keresztúrit sem, legalább ennek semmi nyoma nincs. Viszont a politikailag kényessé vált ügy következtében már nem válaszolhatott Hajnal Mátyás újabb polemikus megnyilatkozására. Hiszen ezzel újabb „tromfot” adott volna az ellenfél kezébe. Mégis valószínű, hogy nem távozott el egészen a vallási-politikai polémia mezejéről Keresztúri Pál. Vele hozta kapcsolatba, az ő szerző- ll ll" „Itt mi Becsben mégis készülünk visszaverni a sveeusokat, immár az herceg megszállotta Olomucol, húsz ezer embere vagyon, több is annál, oly szép had, az kinél nem lehet szebb; még húsz ezer megyen mellé két hét alatt...". MKsz 1883, 250 p. :*'s Rákóczi iratok, i. m. 47 p. c« 121 EO