Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594?-1655) (Sárospatak, 2001)
A református lelkipásztor - Az udvari prédikátor
egyház és az állam szétválasztásáért küzdött, noha törekvését nem koronázta teljes siker/20 A református lelkipásztornak Buliinger teológiai álláspontja rendkívüli tekintélyt nyújtott. A keresztyén uralkodó intése, tanácsolása Istentől nyert feladata, elháríthatatlan kötelessége lett. Ugyanakkor a fejedelem nem saját elhatározásából vett maga mellé prédikátort, hanem tisztének helyes betöltéséből fakadóan. A keresztyén uralkodó és az udvari prédikátor elválaszthatatlanul összetartoztak. A lelkipásztori kötelességnek ezt az oldalát hangsúlyozzák a hazai református egyház életét szabályozó kánonok is. A magyarországi református egyháznak alkotmányt adó 1567. évi debreceni zsinat Nagyobb Cikkeiben számos helyen foglalkozik kiemelten a keresztyén fejedelemmel, az előjogokat élvező s éppen ezért fokozott felelősséget hordozó nemességgel, és hozzájuk kapcsolódóan a lelkipásztorok kötelességével.'121 Az 50. cikkely így fogalmaz: „Mind alkalmas, mind alkalmatlan időben feddjék, dorgálják meg Isten igéje szerint az igaz lelki- pásztorok minden rendek, királyok, fejedelmek, s nem csak az alattvalók bűneit és gonoszságait, mint a trombita emeljék fel szavukat és ne kedvezzenek". Az 56. cikkely meg is indokolja az intés és feddés szükséges voltát, hiszen a fejedelmeknek szenteknek, feddhetetleneknek és igazságosaknak kell lenniük, különben hogyan ítélnek másokat. A 65. cikkely figyelmeztet, hogy az egyházlátogatás során gondosan meg kell vizsgálni a fejedelmek és a nemesek erkölcsi magatartását is, nem csak az alattvalókét. A 70. cikk pedig részletezi a fejedelmek szokásos rút vétkeit. Majd azt követően két cikkely ismételten hangsúlyozza, hogy meg kell őket feddeni, „ne gondolják, miszerint nekik minden szabad." A kánonok ebben az összefüggésben követelik meg az alattvalók engedelmességét. A lelkipásztorok felelőssége tehát rendkívüli, a fejedelmek környezetében szolgálóké pedig kiemelten az. Őrállók és tanácsadók egyszerre, Isten akaratának a tolmácsolói a fejedelem számára. Hiszen az uralkodó küldetésének betöltéséhez két forrásból merít: emberi határozatokból, törvényekből, országok alkotmányaiból, valamint - és elsősorban - Isten igéjéből. A debreceni zsinat 58. cikkelye ennek szelle™ Ehhez részletesen McGrath, AUSTER Kálvin. Budapest, 1996, Osiris Kiadó, 120-127 p. :21 Kiss ÁRON: Református zsinatok, i. m. 586, 588, 601, 606, 609, 610 p. 03 106 80
