A Magyarországi Református Egyház története 1918-1990 - Tanulmányok (Sárospatak, 1999)

III. rész - Dienes Dénes: A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET MEGSZÜNTETÉSE ÉS VISSZAÁLLÍTÁSA

ülésszakán foglalkoztak az üggyel.8 Az indoklás itt is a már megszokott volt: „egyházunk egységének megőrzése és ápolása, lelki és anyagi erőinek gazdaságos összpontosítása céljából” kell megszüntetni Tiszáninnen önállóságát. A zsinaton Bereczky Albert nagy beszédet mondott, amely igen figyelemre méltó, mert benne nyíltan megfenyegette azokat, akik nem azonosultak a legfőbb vezetés irányelveivel. „Amikor zsinatunk 1948-ban egyezményt kötött az új magyar állam kormányával, hitbeli döntést hozott, s egyházunk engedelmes útját szabta meg. Ennek az útnak keresésében voltak zavarok és bizonytalanságok. Az úton való járásban is mutatkoztak, és fájdalom, még mindig mutatkoznak engedetlenségek. Egyházunk őrállói tudatában voltak annak a veszélyes kísértésnek, amelyet némelyek bizalmatlansága, bizonytalansága, vagy éppen tudatos engedetlensége egyházunk döntésével szemben jelent. Ezért adtuk ki 1950. decemberében azt a Testvéri Izenetet, amelyben eligazítást adtunk. [...] Ez a Testvéri Izenet időben adott és bizonyos értelemben, bizonyos köröknek utoljára adott figyelmeztetés volt. [...] Aki nem értette meg a szót 1950-ben, még mindig megértheti 1952-ben. [...] Különösen fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a magyar református egyház és benne a gyülekezetek egységét Isten ajándékul és feladatul adta nekünk. Ennek az egységnek következménye, hogy lelki és szellemi erőinket bölcsen koncentráljuk... Bizonyára ez a zsinati ülésszak is ezt fogja tovább szolgálni törvényeivel és határozataival”.

Bereczky tehát minden kertelés nélkül kimondta, hogy semmilyen ellentmondást nem tűr el a legfőbb egyházi vezetés. A Tiszáninnen ügyében hozott döntés ennek megfelelően született meg. Bereczky elégedetten nyugtázhatta, hogy a határozat „nem csak az erők koncentrálását szolgálja, hanem az egymás iránti bizalmunk koncentrálását is”. Az új Tiszavidéki Egyházkerület megbízható ellenőrzés alá került, szolgai engedelmessége - melyre oly nagy hangsúlyt helyezett a konventi elnök - biztosítva volt. Az állami jóváhagyás szövege hűen tükrözi a református egyház alávetett helyzetét: „A magyarországi Református Egyháznak engedelemmel összehívott és 1951. október 24-én megnyílt hatodik budapesti zsinata, második debreceni ülésszakán 1952. évi október 31-én alkotott, a zsinati elnökség által elém terjesztett 1952. évi III. egyházi törvénycikket jóváhagyom és megerősítem. Budapest, 1952. november 19-én Horváth János s. k. az A.E.H. elnöke’’.9 A törvényt nem véletlenül datálták a reformáció emléknapjára. A mélyen egyházellenes, ateista államhatalmat kiszolgáló Bereczky Albert és társai reformátori szerepkörben tetszelegtek.

Ezzel a bibliai mázba burkolt szemfényvesztésnek még nem volt vége. A Tiszántúli Egyházkerület 1953. évi közgyűlésén előre kiosztott szerep szerint, álszent érzelmességgel fűtötten, a tiszáninneniek kérték a befogadásukat.10 Farkas Elek abaúji esperes: „A múlt igaz érté8 Református Egyház 1952. 21. sz. 1-5.

9 SRKLt. Püspöki iratok 2039/1952.

10 Péter János: Szolgálatunk az egyetemes keresztyénség életében. III. püspöki jelentés. 1953. ápr. 23. Bp. 1953.

230