Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - A Tiszáninneni Egyházkerület 1735-1745

szükségessége pedig időszerűvé tette a világiak bekapcsolását a gyülekezetek vezetésébe is. Különösen is az a tény, hogy sok helység felekezeti homogenitása megtört a katolikus földesurak telepítési politikája következtében. Megtaláljuk azonban annak is nyomát, hogy a presbitériumok megalakítása során itt-ott feszültséget okozott a nemesi és nem nemesi közösségek közötti ellentét. Az erdőbényei eset különösen is nagy port vert fel, s a megoldáshoz szükség volt a püspök és a főgondnok együttes fellépésére.1

Az egyházfegyelem gyakorlásában továbbra is a lelkész a legfőbb tekintély.

A jegyzőkönyvek rákérdeznek a házasságkötések kánoni rendjének betartására is. A hangsúly az előzetes meghirdetés pontos betartásán volt.

Különösen szembetűnő a katekizációval kapcsolatos érdeklődés. Itt külön hangsúlyt kap a lányok hitvallásos oktatása. Az elnyomott, kiszolgáltatott helyzetben lévő református gyülekezetek természetesen húzódtak a hitvallás bástyái mögé. A lányok iskolai oktatása egyre több helyen megszerveződött, mégsem lehetett olyan hatékony, mint a fiúké. Ezért a „templomi felmarasztás" alkalmával (istentisztelet után) a lányok katekizálása a lelkész külön feladata lett.

Egészen újnak mondható, hogy a jegyzőkönyvek betekintést engednek a személyes lelkigondozás területére is, elsősorban a beteg- látogatások esetében. Gyakorolták a „házi úrvacsorát" (nem csak a haldoklóknál!). Ilyenkor együtt imádkoztak a lelkipásztor és a háziak. A betegekért való nyilvános könyörgések is rendszeresek voltak.

Az üldöztetés sajátosan gyümölcsöt termett ott, ahol a nyilvános vallásgyakorlattól megfosztották egy-egy helység lakosságát. Ezeken a helyeken ugyanis természetes gyakorlat lett a házi-, illetve a családi istentisztelet.1 2

A lelkipásztorok teológiai-kegyességi álláspontjára némi fényt vet az, hogy milyen könyvek voltak tulajdonukban. A sárospataki Nagykönyvtár vonatkozó anyagának possessori bejegyzéseit áttekintve, úgy látjuk - ami nem meglepő -, hogy a protestáns ortodoxia jelentős túlsúlyt kapott. Persze a könyvek nem kis részét ajándékba kapták vagy örökölték a lelkészek, így tehát tartalmuk teológiai jellegéből csak óvatos következtetést vonhatunk le tulajdonosuk kegyes- ségi álláspontjára nézve. Nem vagyunk azonban messze az igazság1 SRKLt. A.V.1255.,1256.,1257.,1260.,1261.

2 Uo. Kgg.IV.12. 51-52, 54, 66, stb.

71