Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - A püspökválasztás

hogy a Resolutionak csak a katolikusokra kedvező pontjait hajtják végre. Engedélyezze az evangélikusoknak és a reformátusoknak a négy-négy superintendens működését, hogy lelkészeik erkölcseire felügyeljenek, de megélhetésük végett ezen a címen javadalmat nem nyerhetnek. Köteleztessenek pedig, hogy tudomásul vétel végett, nem pedig megerősítés vagy jóváhagyás okán, a Helytartótanács útján esetről-esetre jelentsék superintendenseik megválasztását. A király ennek értelmében adta ki 1734. október 20-án újabb rendeletét az egyházkerületekről, az úgynevezett II.Carolina Resolutiot.1

A tiszáninneni egyházkormányzati rendszer tehát bizonyos külső kényszer következtében változott meg. Már itt jelezzük, s alább erre még visszatérünk, hogy lelkipásztori részről ezt a változást inkább formálisnak tekintették. A kényszerű átalakulás - miként erre többször utaltunk - kerületek összevonását is eredményezte. Az új helyzet látszólag a reformátusok kérésére állt elő, az uralkodó kegyelmes jóindulatától kisérve. E látszat elkerülése végett vetődött fel az az álláspont - Patay Sámuel és Kenessey István véleményét ismerjük -, hogy ne forduljanak konkrét kérelemmel a királyhoz: „Ha ugyan meg kellene lenni, jobbnak ítíltem vala, hogy más által vettessék a nyakunkban, mintsem mi instállyunk, s azzal a Törvény mellől magunk menjünk el, mert így mindenkor nem magunk kívántuk, hanem praeter sensum legis atták nyakunkban"1 2 - ahogy Patay Sámuel ezt kifejtette. Hiszen az önkéntes lemondás az eredeti jogokba való visszakerülés lehetőségét erősen gyengíti. A többség elképzelése ezzel szemben az ismertetett megoldás volt. Ebben sem szükséges azonban megalkuvást látnunk. Ellenkezőleg ! Azzal, hogy a református egyház elrendezte belső ügyét s annak jóváhagyásáért folyamodott, éppen autonómiájának hangsúlyozása volt. Nem lehet véletlen, hogy Darvas József jelentésében a szatmárnémeti zsinat végzését és az egyház kánonai előírásainak megtartását hangsúlyozta. A belső önrendelkezés és szabadság védelme folyamatosan jellemezte a református egyházat az elnyomatás hosszú időszakában.

Tagadhatatlan tehát, hogy az egységes tiszáninnei kerület létrejöttének folyamatában meghatározó szerepet játszott a királyi szándék. Mégis túlzónak mondhatjuk ennek ilyen összegzését: a tiszáninneni egyházmegyék „...a laza szövetség állapotán 1734-ig nem is jutottak túl; csak akkor alakult meg (császári parancsra!) a mai értelemben

1 Csáji Pál: A magyarországi református eklézsiák... i.m. 39-40.

2 Debreceni Protestáns Lap (DPL) 1900. 310.

37