Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

AZ ELSŐ PÜSPÖKVÁLASZTÁS A TISZÁNINNENI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLETBEN - Az egyházkerület kormányzása a Carolina Resolutiok előtt

AZ EGYHÁZKERÜLET KORMÁNYZÁSA A CAROLINA RESOLUTIÓK ELŐTT

’* sszevetve más református egyházvidékekkel, a tiszáninneni

reformátusok egyház-igazgatási helyzete eltérően alakult.1 Az egyházmegyék itt egymástól függetlenül éltek - illetve csak laza „testvéri kapcsolatban" - ahogy a kortársak nevezték: unióban - espereseik irányítása, igazgatása alatt. Nem alkottak tehát egy, közös testületet püspök vezetésével. Amikor mégis tiszáninneni kerületről beszélünk, ezalatt nem egyház-igazgatási formát értünk, hanem a fentebb megnevezett egyházmegyék földrajzi egységét.

Az egyházmegyék esperesei (seniorai) püspöki jogokat gyakoroltak saját megyéjükre kiterjedően: zsinatokon elnököltek, egyházközségeket vizitáltak, lelkészeket ordináltak, az egyházat a polgári hatóságok előtt képviselték, az egyházfegyelem gyakorlásának legfőbb irányítói voltak. A tiszajobbparti egyházmegyék amolyan „kis kerületek" voltak, hiszen vezetőik gyakorlatilag püspöki jogokkal éltek, s ennek a későbbiek során meghatározó következményei lettek.

Az esperesek mellett álltak a conseniorok, akik kisebb ügyeket intéztek, főként az egyházlátogatásnál működtek közre. A XVII. században már szervezetten létezett egy, kizárólag lelkipásztorokból álló, testület, melynek tagjait asszesszoroknak nevezték többnyire, együttesen pedig a presbitérium nevet viselték. Az esperes legfőbb tanácsadóiként vettek részt az egyházmegye vezetésében, általában a részzsinatokon ez a testület intézkedett (a részzsinatokat semige- neralisnak, míg a közzsinatot generálisnak nevezték, ez utóbbin a lelkészek és tanítók részvétele kötelező volt).

A tiszáninneni eltérő helyzet okát Zoványi Jenő így fogalmazta meg: „Mivel Egerben jó darabig be volt töltve a püspöki állás, az egyházkerületnek nem nyílt alkalma arra, hogy protestáns püspököt válasszon. Ez a helyzet annyi ideig állott fenn, amennyi éppen elég volt ahhoz, hogy az egri püspökkel máskülönben nem törődő protestáns esperesek meg is szokják, meg is kedveljék azt az állapotot, hogy felettök álló püspök hiányában ők lépjenek gyakorlásába több

1 Rövid, de kitűnő összefoglalását adja ennek Hegedűs László: A Tiszáninneni helv. hitv. egyházmegyék kormányzata a Carolina resolutio kiadatása előtt című dolgozatában, forrásközleményekkel. In: Sárospataki Füzetek (SpF) 1859. II. 475-483. V.ö. Zoványi Jenő: Puritánus mozgalmak a magyar református egyházban. Bp. 1911. 1019.

8