Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG A XVII. SZÁZADI EGYHÁZLÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK TÜKRÉBEN

uramra" bízta a dolog eligazítását, s szigorúan meghagyta a hajdúknak, hogy „ne calumniálkodjanak az Caplariok ellen", azaz ne szidalmazzák, rágalmazzák őket.

De most nem csak a hajdúk ellen volt panasz, hanem az egyik lelkész, Szepsi Pál uram is vádoltatott, hogy „Petrahóra hítták Tanács béli embernek és Bíróság viseltnek teste fölött predikállani. De el nem ment, causálván egészségtelenségét és az szelet. Fújt ugyan szél, de vendége miatt nem compareálhatott... Némely ember éczaka hal meg és reggel kérik predikállani. Azt mondja: miért nem főttétek elébb hírré? és nem prédikál... Ha az fizetésnek egy pénz híja vagyon, megpirongatja az embert".

A lelkipásztorok sem hallgatták el rosszallásukat az istentiszteletek látogatását illetően. Az egyházközség tagjai „restebbek a kelletinél az mindennapi Isteni szolgálatban, gyakortább csak az várasban lakóknak predikállanak". Ebben tehát - minthogy már korábban is panasz tárgya volt - nem léptek előre a pataki hívek. ,J

Előkerültek azután az első prédikátor, Tolnai István uram, személyes kérdései is. Erősen kifogásolta, hogy róla azt terjesztik, hogy több lőrét csinált, mint amennyit hivatalosan bejelentett bora után elvárni lehetett. S ha Suri uram annak idején „hites leány kérőket " óhajtott, akkor most némi derültséggel olvashatjuk talán, hógy Tolnai István meg „hites tyúk nézőket" kívánt. „Postulat Tolnai dram, hogy az tiknak kiszedésére állassanak hites embert, hogy kárt ne vallyon". Majd pedig az orvhalászok ellen emelte fel szavát, s meg is lett az eredménye, hiszen szigorúan meghagyták: „Az fő pásztor halastavában senkinek halászni, sem tapogatni nem szabad, híre nélkül" - vagyis tudta s beleegyezése híján.

Ezek után nem kellett sokat várni a patakiaknak, alig két esztendő múltán újra megjelent az egyházlátogató küldöttség.1 Az általuk rögzített jegyzőkönyv újabb személlyel és kérdéskörrel ismertet meg bennünket: megjelenik a sírásó és a temetőkert. Nyílván eddig is létezett mindkettő, de nem volt gond és panasz egyikükkel sem, így hallgattak róluk. Most viszont a sírásónak meggyűltek a gondjai felnőttekkel és gyermekekkel egyaránt. „Az sírásó Tamás panaszol- kodik, hogy az ő deszkáit az gyermekek elhordják, melyekkel az sírt támogatni szokták". Úgy látszik, omladékos volt a föld a temetőben, kevés vagy semmi agyaggal nem bírt. Ezért volt szükség a deszkákra. Segítségükkel a sírásó megakadályozta az omlást. Ebben pedig őt

I SRKLt. Kgg.1.2. 72.

101