Dienes Dénes: Tanulmányok a Tiszáninneni Református Egyházkerület történetéből (Sárospatak, 1998)

A SÁROSPATAKI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG A XVII. SZÁZADI EGYHÁZLÁTOGATÁSI JEGYZŐKÖNYVEK TÜKRÉBEN

református gyülekezeti élet rendszeres felmérése, vizsgálata a

XVII. század elején kezdődött el. Pontosabban szólva, ennek a felmérésnek ebből a korból maradtak ránk legkorábbi írásos dokumentumai. Ezeket a vizsgálatokat canonica visitatio, magyarul egyházlátogatás néven ismerjük, s a mai napig gyakoroljuk. A XVII. században az egyházlátogatást csaknem kizárólag - igen kevés kivételtől eltekintve - az esperes gyakorolta egy-két tekintélyes prédikátor társaságában. A legkorábbi iratok általában probléma központnak, azaz legtöbbször csak a hiányosságokat, fegyelmi eseteket, visszás ügyeket tartalmazzák. Ezt a tényt következtetéseink levonásakor feltétlenül szem előtt kell tartanunk.

A sárospataki reformált eklézsia életének első felmérése 1611-ből való. A jegyzőkönyv azonban több évtizede fennálló helyzetet rögzít. Felvétele ugyanis - különösen a szokások, anyagi javak tekintetében - úgy történt, hogy előállították az egyházközség egy-két legidősebb férfi tagját, aki megesküdött, hogy az igazságnak megfelelően válaszol a kérdésekre. Ezért olvasható olykor ez a fordulat: „Hiti után ekképpen vallott". A sárospataki helyzetkép tehát, amit 1611-ben rögzítettek, érvényes az 1500-as évek utolsó évtizedeire is.1

Ebben a jegyzőkönyvben a lelkészek javadalmát és az egyházközség ingatlan vagyonát találhatjuk lejegyezve. Az egyházközség élén a „fő pásztor" állt, mellette két káplán szolgált. Azonnal szembetűnő, hogy javadalmuk, illetve az egyházközség vagyonának megalapozása földesúri, patrónusi ajándékozás következménye. Szinte egyedülálló az, hogy a pataki eklézsia prédikátorainak javadalma más, olyan községek földjeiből és szolgáltatásaiból is álljon, melyek egyébként maguk is önálló egyházközséget formáltak. Az magától értetődött, hogy Petrahó és Ardó, mint Patak filiái, hozzájárultak a lelkészek jövedelméhez. Az viszont már fölöttébb érdekes, hogy Csarnahó és Nagytoronya bizonyos földjei és szolgáltatásai is részét képezték a pataki egyház vagyonának. Erről bizonyára már a Perényiek gondoskodtak, majd pedig Dobó Ferenc és Lorántffy Mihály is megerősítette ezt a helyzetet. A földesúri intézkedés lépten-nyomon előbukkan, amikor a jegyzőkönyvet vallatjuk. A szeptember 29-én esedékes Szent Mihály adóját, mely egyébként a földesurat illette volna, Csarnahóról a pataki prédikátoroknak kellett átadni. Ugyanígy a három fő ünnep - Húsvét, Pünkösd, Karácsony - ajándékát is, mely nem

1 SRKLt. Protocollum Kgg. 1.3/a. 29.

95