Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
II. rész - VII. Az egyházi ének az istentiszteletben
táljuk.198 Az ének és a beszéd között nincsen abszolút különbség. Az ének a természetes hangsúly megerősítése és megváltoztatása. Az ének a heves felbuzdulás. a szívben égő tűz természetes kifejezése. Az ének a közös beszéd legtermészetesebb, legegyszerűbb és legpraktikusabb formája. A gyülekezet közös beszéde közben: az Úri imádság, vagy a Hiszekegy mondása közben gyakran keletkezik zavar. Minden egyháztag másként beszél, az egy ik gyorsan, a másik lassan. Mindenki más-más szót tart fontosnak kiemelni, vagy hangsúlyozni. A közös ének ereje éppen abban van, hogy' szilárd ritmust ad a kézben, melyet nem lehet önkényesen megváltoztatni. Ez a szilárd ritmus fogja össze a sok beszédet egy beszéddé. Ez a szilárd ritmus, amit a dallam nyüjt, szünteti meg a közös beszéd nehézségeit. Ez a felfogás is, mint minden előbb felsorolt sok igazságot tartalmaz. Az alapvető tévedés abból származik, hogy a dallamnak csak technikai jelentőséget tulajdonítanak. Akik így vélekednek, azok számára a dallam csak arra való, hogy a maga határozott ritmusával biztos vágányt adjon a szöveg alá, hogy az simán, zökkenő nélkül, minden kisiklás nélkül gördüljön a gyülekezet száján. Mintha sok ember nem tudna egyszerre, egyforma hangsúllyal beszélni? Mintha szavalókórus megszervezése lehetetlen volna? A gyülekezet istentiszteletében még sem a szavalókórus-vezető irányítja, vagy vezényli a közös beszédet, hanem ehelyett a gyülekezet énekel. Énekel, mert a közös ének más, mint a közös beszéd. A keresztyén egyház történetében van példa a gyülekezeti ének helyett a közös beszéd bevezetésére. Zwingli volt az, aki ezzel megpróbálkozott. Zwinglinek az egyházi énekkel szembeni magatartását a lehető legkülönbözőbb módon kommentálják. Van vélemény, amely szerint Zwingli az egyházi éneket, mint teljesen értelmetlent elvetette. Akik így látják Zwingli viszonyát az egyházi énekhez, azok elmondják, hogy a nagy reformátornak az volt a felfogása, hogy mindannak, ami a templomban történik, értelmesnek kell lenni, a legközönségesebb embernek is meg kell azt értenie. A latin nyelvű éneklés értelmetlen és az orgonával együtt ki kell hányni a templomból. „Nem térnek vissza a gólyák, ha a fészkeket lehányjuk.” - idézik mondását. Zwingli a maga igazolására Ámos prófétára hivatkozik: ..Távolítsd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengését nem hallgathatom.” (5,23) Szemben áll ezzel a másik vélemény, amely szerint Zwingli igenis pozitív módon viszonyult az egyházi énekhez. A régi egyházi ének megszüntetése is csak ezt és csak ennyit bizonyít. Ha nem tűrhette a régit, az azért volt, mert a régi ének nem volt egyházi ének, s nem tűrhette a rosszat. Az egyházi éneket nem szüntette meg - mondják - mivel ilyen nem is volt a középkori egyházban. „Es ist falsch, wenn etwa behauptet wird, Zwingli habe den gemeindegesang abgeschaft. Diese hatte nämlich gar nicht bestanden.” Zwingli képzett muzsikus volt, több hangszeren játszott. Elképzelhetetlen, hogy a szép és értékes éneket ne értékelte v-olna. Hiszen két éneket is írt: „Herr nun heb den Wagen selb” és a hires „Pestlied”-et. A régi templomi 198 76 D. Bonhoeffer: i.m. 37.
