Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

I. rész - III. A reformátorok az egyházi énekről - b.) Kálvin János az egyházi énekről

hogy minden bolond és bűnös vigasságnak megkeressük a módját. A mi Wrunk viszont mindenképpen el akar bennünket vonni a test és a világ csábításaitól, s azért minden lehetséges utat-módot megad nekünk arra, hogy mi abban a valódi, lelki örvendezésbe foglaljuk magunkat, amelyet ó' minekünk annyira ajánl. Már pedig sok dolog van, ami alkalmas fel- üdítení és gyönyörködtetni az embert, de a zene ezek között vagy a legelső, vagy legalább az egyik legfőbb: nem is gondolhatunk egyebet, minthogy egyenesen erre a célra ajándékozta az Isten Azonban éppen azért annál gondosabban kell ügyelnünk arra, hogy valamiképpen vissza ne éljünk vele, be ne szennyezzük csúfosan és azt, amit nekünk javunkra és üdvösségünkre adott Isten, kárhozatunkra ne fordítsuk. Ha semmi egyéb okunk nem volna is rá, maga ez az egy elég, hogy arra intsen: éljünk fegyelmezetten a zenével, vegyük teljes tisztességben hasznát, ne legyen az számunkra alkalommá fékeveszett erkölcsi bomlásra, a tobzódó gyönyörűségekbe való elpuhulásra, ne legyen se paráználkodásnak, se semmiféle más szemérmetlenségnek az eszközévé. Ámde még egyebet is meg kell gondolnunk itt. Nem igen van még valami a világon, ami - amint Platon a görög bölcs is helyesen megállapította már - jobban tudná erre- arra forgatni és hajlítani az emberi erkölcsöket, mint a zene. Csakugyan tapasztalásból tudjuk, hogy a zenének valami titkos és szinte hihetetlen ereje van a szíveket megmozdítani, vagy így vagy amúgy. így hát csak annál szorgalmatosabban kell fegyelmeznünk a zenével élésünket avég- ből, hogy használjon a lelkűnknek és semmiképpen ne legyen veszedelmére. Ez az oka, hogy az egyház régi nagy tanítói gyakorta panaszkodnak a korukbeli népre, hogy az annyira kedveli az alávaló, szemérmetlen dolgokat, pedig azok - mondják nagy igazán - nem egyebek, mint az emberiség megrontására való halálos, sátáni méreg. Amikor a zene hatásáról beszélek mindég két dolgot értek: az egyik a szöveg, a másik meg a dallam. igaz, hogy amit Szent Pál apostol mondja, már a puszta gonosz szó is megrontja a jó erkölcsöket. plKor. 15,33). De amikor a szóval együtt jár a dallam is, akkor a szó sokkal hatalmasabb erővel be tud fúródni az emberi szív közepébe: mint ahogy a bort tölcsérrel töltik a hordóba, úgy a mérget és a romlást a dallam csepegteti be a szívnek legmélyére. Mi tévők legyünk tehát! Qondoskodjunk nem csak tisztességes, hanem valósággal szent énekekről, hogy azok ösztökéljenek bennünket szüntelenül isten segítségül hívására és magasztaíására, meg arra, hogy az Ó cselekedetein elmélkedjünk akként támadjon a szívünkbe szeretet és félelem Ő iránta, az Ő dicsőségére. Ámde igazán mondja Ágoston: senki sem tud istenről méltóképpen énekelni, csak az, akit Ő tanít meg erre. Azért akármerre keresgéljünk is körös-körül is sem jobb, sem Isten dicsőítésére alkalmasabb énekeket nem találhatunk, mint Dávid zsoltárait, amelyekben maga a Szentlélek tanította meg őt. Amidőn tehát ezeket énekeljük, bizonyosak lehetünk abban, hogy a szavakat maga Isten adja szánkba, mintha csak ő maga énekelne bennünk önnön dicsőségét magasztalva. Ezért buzdítja annyira Aranyszájú János egyházatya mind a férfiakat,