Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

I. rész - II. A Szentírás az egyházi énekről - b.) Az Újszövetség az egyházi énekről

Az új ének mondásra Jézus adott lehetőséget és az egyház akkor bizonyítja meg igazán, hogy Krisztus teste, ha ebben a vonatkozásban is engedelmeskedik a Fő akaratának és él az általa teremtett új lehetőséggel.

3. Az Újszövetség az énekről mint az ember életéhez hozzátartozó tevékenységről. Az Újszövetségben nagyon kevésszer van úgy szó az énekről, hogy csak róla, mint egy pontosan körülhatárolt témáról lenne szó. Sokszor van szó, pl. a keresztségről az Újszövetségben, de egyszer se úgy-, hogy csak a keresztségről beszéljen. Az ének és éneklés gyakran előfordul a Szentírásban, de csak úgy, mint az emberi élet egyik jelensége, mint az ember egy tette.

Ilyen értelemben van szó az énekről Mt. 26,30 és Mk. 14,26-ban, ahol Jézus és tanítványai „dicséretet énekelvén kimenének az Olajfák hegyére. A görög szövegben az állítmány: üp.véco. Lk. 2,13-ban az angyalok kísérik (cúvbcú) Istent, Lk. 2,20-ban a pásztorok. Lk. 19,37 szerint a „tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent... (ocivéoo). Az Ap. Csel. 2,42-47 leírja a jeruzsálemi gyülekezet életét, a 47. v. említi, hogy az első gyülekezet dicséri (a’ivéco) „örömmel és tiszta szívvel” az Istent. Ugyané könyv 3,8-9'része elmondja, hogy Péter által meggyógyított sánta „beméne ővelök a templomba járkálva és szökdelve és dicsérve (a’ivéco) az Istent és az egész népet dicséretmondásra ösztönözte (cáveco). Ugyancsak az Ap. Csel. 16,25 v. szerint „Pál és Silás imádkozván énekkel dicsőítik az Istent, a foglyok pedig hallgatják vala őket.” (•bjavéco) Pál apostol a Róm. 15,9-11-ben két olyan ószövetségi helyet idéz, ahol Istennek énekkel való dicséretéről van szó. A Jelenések könyvében a négy lelkes állat és a huszonnégy' vén „leborula a Bárány előtt” új éneket énekelnek (áSoociv c55r|V Katvijv) (5,9), ugyancsak új éneket énekel a megváltottak hatalmas serege is a királyi szék előtt aSouaiv cp5r|V Kaivijv (14,3). A tűzzel elegyített üvegtengemél pedig Mózesnek, az Isten szolgájának és a Báránynak éneke csendül fel áSovaiv Trjv cí>5r]v Mcoaécog xov dox>Xov xoő 0£oú Ennek a könyvnek végén pedig, azaz az Újszövetség végén újra szól a zsoltárok könyvében sokszor felhangzó felhívás, a királyi széktől jövő szózat: „Dicsérjétek a mi Istenünket mindnyájan ő szolgái... (ocivéco) (19,5).

4. Az ének lényegét érintő néhány újszövetségi textus magyarázata.

a.) „Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is, énekelek lélekkel, de énekelek az értelemmel is. ” (lKor. 14,15). A korinthusi gyülekezetben nagyon elterjedt a nyelveken való beszélés. Ez ugyan Istennek kegyelmi ajándéka, de túlhajtása veszélyes lehet a gyülekezetben. Pál apostol figyelmezteti őket, hogy a nyelveken szólás Istennek nem a legnagyobb ajándéka és sokkal értékesebb a prófétálás (14,1). Ennek értékesebb voltára rá is mutat (14,7-25). Különösen akkor lehet káros a nyelveken való beszélés, ha nem magyarázzák meg. A nyelveken szólás a beszéd egy fajtája, amely nélkülözi az értelem ellenőrzését. Hasonlít a hangszer monoton hangjához (14,7-11). Az Isten nem értelmetlen beszédet kíván. A korinthu- siak úgy gondolkoznak, mint a pogányok: ahol Isten megjelenik, ott meg

17