Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
I. rész - II. A Szentírás az egyházi énekről - b.) Az Újszövetség az egyházi énekről
vei és hatalmával akarja kormányozni az ő egyházát. Nem adott pedig azért, mert ismeri az embert, aki hajlandó azokat bálvánnyá tenni a formák és a keret szigorú megtartásával akarja elérni azt, aminek az elnyerésére Isten egy egészen más utat készített az ember számára Megtanulhatjuk ebből a tényből azt is, hogy a forma, a keret nem döntő fontosságú dolog. Mindenesetre Isten az Újszövetségben is adott olyan parancsokat az isten- tiszteleti rendtartásra nézve is, s benne az énekre is, melyek elegendők arra, hogy szavára hallgatva, parancsának engedelmeskedve istentiszteltünk rendjét megalkothatjuk. Hálásak lehetünk, mert Isten ebben a vonatkozásban sem hagyott bennünket tudatlanságban és tanítás nélkül. Az Újszövetség a legfontosabbat ugyanis mondja: Isten akarja és várja az ö népétől hogy énekszóval magasztalja és dicsérje az O nevét. Isten haliam akarja az Újszövetség gyülekezetének hangját is! 1. Az Újszövetség az egyházi éneket három névvel említi. Beszél az énekről, mint zsoltárokról, dicséretekről és lelki énekekről. Az egy, ugyanazon ének három különböző névvel való jelölése csak azt mutatja, hogy az énekszerzés soha meg nem szűnő fáradozása Isten gyülekezetének. Az Ó- és Újszövetség teljes összetartozandóságára mutat többek között az is, hogy' a zsoltár az idők teljességében megbecsült maradt. A múltat, az atyák örökségét nemcsak a zsidó-keresztyének nem vetették meg, hanem a pogány-keresztvének sem. Az ének Isten tetteinek hű kísérője, Isten kijelentésének visszhangja. A zsoltár a múlt hangja, a múltra emlékeztet; arra, amit Isten a választott néppel a múltban tett. Hogyne lett volna ez kedves és megbecsült öröksége az új csodát látók népének, amely belőle azt a vigasztalást és reménységet meríti, hogy az, aki tegnap kegyelmes és irgalmas volt, és aki ma is annak bizonyította meg magát, a jövendőben is „ugyanaz marad.'’ Az Újszövetség is ismeri Isten tetteinek énekkel való kísérését és e tetteknek énekben való megörökítését. A dicséret, a himnusz teljességgel Krisztus, a megígért Messiás személyéhez kapcsolódik. Nem véletlen, hogy első hangja akkor szárnyal az ég felé, amikor Krisztus testet öltött (Lk. 1,46-55), amikor Zakariás „prófétála” (Lk. 1,67-69). Krisztus születésekor az angyalok éneke hangzott fel a pusztában a pásztorok előtt, hirdetvén Isten hatalmas tettét és csodáját (Lk. 2,13-14). Az új ének a Királyról szól. Az a dicséret, vagy' himnusz, amely először az angyalok, Mária és Zakariás ajkán elhangzott, Ige lett. Ezeket az énekeket a latin nyelvú Szentírás kez- döszavai után „Benedictus”-nak, „Magnificat”-nak, s Gloria-nak neveztek el, s ma is éneklik a keresztyén egyházak. A lelki énekről akkor beszél az Újszövetség, amikor már az apostolok munkája nyomán gyülekezetek keletkeztek, amikor Pál apostol leveleit írja, amikor egy; bizonyos értelemben gyülekezeti munka és élet folyik. A lelki ének így a megszervezett gyúlekezet mai éneke. A lelki ének itt Isten ama tetteinek visszhangja, melyet Szentlelke által ma vitt véghez a gyülekezet- ben. így bizonyos értelemben a lelki ének a jelen gyülekezetéhez, annak is15
