Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)

II. rész - XI. Az egyházi ének kritériuma - 4.) Az egyházi ének gyülekezetszerűsége

megvet, elutasít minden „orátori” fogást. „A prédikáció ünnepi beszéd és azért a többi nemes művészetekhez abban hasonló, hogy amiképpen az igazi költészet, vagy zene nem szenvedélyes felindulást, hanem nyugodt szemlélő művészetet akar kiváltani...” Ennek a prédikációnak három jellemvonása van: 1. Kiábrázoló cselekmény (darstellendes Handeln). 2. Az az előfeltevés, hogy a hallgatóságban valami pozitív van. 3. Az alany maga a hallgatóság. A prédikátor a gyülekezet reprezantansa, „mandatariusa”. A siker attól függ „hogyan tudja a prédikátor önmagát megmunkálni.” Olyan ebben az esetben a gyülekezet életében a vallásosság, mint a melegre tett víz, mennél magasabb a hőfoka, annál jobban „cirkulál”, mert lűszen az egész kultusz a vallásos öntudat cirkulálására való intézmény. (38.o.)

Ha a vallást nemcsak érzelemnek, hanem morálnak és gondolkozásnak is tartjuk, inkább hajiunk arra, hogy a hallgatóságban hiányt lássunk. A hiány pótlására pedig „ható cselekményére van szükség. Ennek a prédikáció fogalomnak jellemzői: 1. A prédikáció ható cselekmény. 2. A hallgatóságban valami negativum van. 3. A hallgatóság a prédikáció tárgya. - A prédikátor ebben az esetben lélekvezető. A psychagogiai (misszionáriusi, pedagógia, lelkigondozói) prédikáció elmélet képviselői jól tudják használni a tanításban, a vezetésben, amit a külső világ nyújt. Itt az a veszély fenyeget, hogy amilyen mértékben pótlódnak a hiányok, olyan mértékben válik feleslegessé a prédikáció. Ha pedig ebben az esetben a gyülekezet kultuszi igényére tekintünk, azt vesszük észre, hogy a hallgatóság nem elégszik meg, hogy a prédikátor szüntelenül tárgyként kezelje, hanem cselekedni akar. Ha pedig ez a kultuszi szempont nagyon erős, akkor a prédikáció kivetkőzted lényegéből a kultusz többi részét is, akkor már az ének is tanítani akar, az ima szónoklattá, elbeszéléssé válik, vagy esetleg dogmatikai előadássá. (36.0.) így pl. ebben az énekben:

Az Úrnak jóvolta napjainkhoz napokat told,

Melyeket bizonyos részekre oszt a nap és hold,

Nyomain a két vezetőnek.

Tél, tavasz, nyár és ősz eljőnek,

Engedvén a bölcs teremtőnek.

(39 d.)

A prédikáció hatása mindkét esetben az épülés. Ez áll a kultuszi prédikációnál a meglévő fokozásából, a psychagogiai prédikációnál a hiány pótlásából.

„A prédikáció mindkét esetben eo ipso „gyülekezetszerű”, mert a prédikáció fogalom döntő tájékozódási pontja éppen a gyülekezet, helyesebben: a vallás szempontjából vizsgált hallgatóság. A különbség csak annyi, hogy az első esetben a prédikációt ahhoz szabom, ami a gyülekezetben megvan, a második esetben a prédikációt ahhoz szabom, ami a gyülekezet valláserkölcsi életéből hiányzik. (27.o.)

A prédikáció fogalmát három valóságelem: Ige, gyülekezet, igehirdető határozza meg. Ha ezek mellett a gyülekezeté a döntő szó, akkor az Ige

122