Czegle Imre: Az egyházi ének theologiai kérdései - A hymnologia elvi kérdései (Sárospatak, 1998)
I. A hymnologia fogalma
korlati célú törődés tapasztalható a keresztyénség első évszázadaiban, hanem igen hamar jelentkezik az egyházi énekkel való elméleti foglalkozás is. Az egyházi atyák irataiból nem hiányoznak az énekkel kapcsolatos elvi megállapítások sem. Az első hymnologus, Henrich Abt szerint5 Harmonius volt. Harmonius a II. sz. második felében élt, mint a szír egyház tagja. Természetesen a XVIII. századik s annak első feléig mai értelemben vett hymnologiáról nem beszélhetünk. A középkor, de a reformáció kora theologusai az énekkel kapcsolatos elvi és gyakorlati jellegű megjegyzéseiket az istentiszteletről szólva teszik meg, vagy azok a különböző istentiszteleti célra szerkesztett énekgyűjtemények előszavában találhatók meg. Peter Busch 1737-ben megjelent könyvének címe: Evangelischer Liedertheologie. Az ő munkája volt az, amely a hymnologiának önálló tudománnyá való fejlődését elindítja. Az első mű - Chr. Palmer szerint6 - amelyben a hymonolgia szó első ízben előfordul: Schneider: Hymnologie c. könyve, mely 1789-ben jelent meg. Ö az első theologus, aki művét nem történeti szempontok figyelembe vételével írja meg. E.E. Koch tanulmánya említi,7 hogy 1842-ben két egyetemen egyidőben adják elő a hymnologiát, mint külön diszciplínát: 1839-ben Halle-ban Prof. Marks, s tőle függetlenül P.J. Lange Zürichben. Ez utóbbi a hymnológia tudományos alapvetését végzi el ,,Die kirchliche Hymnologie oder die Lehre vom Kirchengesang. Theoretiche Abtheilung im Grundriss” c. könyvében.8 A hymnologiának, mint tudománynak történetében azonban legjelentősebb Chr. Palmer fent idézett műve. Chr. Palmer volt az, aki leszámolt a hymnologiában eleddig uralkodó történeti szemponttal. „A történeti anyag állandó kiegészítése és elsajátítása a hymnologiai tanulmányozás lényeges része, azonban, ha az emberek arra szoktak rá, hogy a hymnologiára úgy gondoljanak, mint történeti tudományra, akkor ezzel szemben meg kell jegyeznünk, hogy a hymnológia elsősorban nem történeti tudomány, hanem elméleti (thetisch); elmélet az, amihez minden történeti tudás úgy viszonyúk, mint a prédikáció elméletéhez a prédikáció története...”9 Az Isten lelke - mondja Palmer - amely a gyülekezetben kiapadhatatlan forrásként él, uralkodik énekeiben is, s amiképpen minden egyháztag észreveszi ezt a hatalmat, azonképpen kell a theologusnak világos és határozott ismerettel rendelkeznie az egyházi ének különlegessége és a benne megnyilvánuló törvényszerűségek felől, a formák gazdagságáról, hiszen bennük realizálódik a Lélek. „A hymnológia feladata az, hogy ezt az ismeretet közvetítse, mert csak ezzel biztosítja helyét, mint önálló diszciplína a gyakorlati theologia keretén belül.”10 Az egyházi éneket az istentisztelet elméletébe ágyazza be. Szerinte az istentisztelet célját és tartalmát, de fogalmát és lényegét is az ember tette határozza meg. Az ember tettének pedig kettős célja van, egyfelől, hogy az Istent tisztelje; másfe5 Der christliche Cultus. I.Abt.: Der kirchliche Gottesdienst. Berlin, 1852. 422. 6 Evangelische Hymnologie. Stuttgart, 1885. 7 Theol. Studien und Kritiken. .Thg. 1867. 179-197. 8 Zürich, 1843. 9 Chr. Palmer: i.m. 13. 10 f.i.m. 23. 7
