Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - KÖZLEMÉNYEK - Földváryné Kiss Réka: Emlékbeszéd
Előadás az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából sapáti lelkész nevét, akit 1950-ben dollárrejtegetés teljesen abszurd vádjával vitt el az AVH. A családja a mai napig nem tudja, hol van eltemetve. Vagy Balogh Mátyásét, a békési gyülekezet mártír lelkészéét, akit már Sztálin halála után tartóztattak le izgatás vádjával. A tárgyalását azonban már nem élhette meg, mert a váci börtönben elhunyt. Z. Elek Béla (Sátoraljaújhely) Ordass Lajos evangélikus püspök zárkatársa volt a szegedi csillagban. Füle Miklós a kuláküldözés Andrássy úti áldozata, a ceglédi nagytemplom református gondnoka. A sort folytathatnám. Azt hiszem, maradt még tennivalónk... Annak, hogy ezek a nevek és a nevekhez kötődő mártírsorsok inkább csak a szű- kebb helyi közösségek emlékezetében őrződtek meg, és valójában nem váltak a nagy közös református történeti tudat részévé, sok oka van, belsők és külsők egyaránt. Történészként én most egyet emelnék ki: a kommunista egyházpolitika nagyon jól ismerte az „oszd meg és uralkodj” régi technikáját. A református egyházra — különböző okok miatt — a példásan együttműködő egyház szerepét osztották. Ennek a jól kiszámított politikai taktikának a modern tömegmédia korában nagyon fontos propagandaszerepe volt. De ez azt is jelentette, hogy a sokvádlottas katolikus perekkel szemben a kommunista hatalomnak nem volt érdeke hasonlóan nagy hírértékű református pereket megrendezni. Az egyházi ellenzéket alapvetően az egyházvezetésre bízták. Ravasz László sokat idézett és nagyon igaz fordulata szerint: „az egyházat az egyház(vezetés) által akarták megtörni”. Csak az úgymond „legreakciósabbakkal” szemben lépett fel az államhatalom. így a református ügyek túlnyomórészt elszórt egyedi esetek formájában zajlottak le. Egy-egy lokális kisközösség persze megérthette a perek üzenetet, de ezek az ügyek nem kaptak országos ismertséget. Ez így működött 1945-től, és ugyanez volt az egyházi megtorlás technikája 1956 után is. 1956 Bár nyilvánvaló, hogy a forradalom napjaiban természetesen nem az egyházak játszották a főszerepet, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne játszottak volna fontos szerepet. Akkor is, ha a történetírás ezt sokszor egész egyszerűen figyelmen kívül hagyja. Egyrészt a református egyház, a többi felekezettel együtt, jelentős szerepet vállalt a karitatív akciók szervezésében. Másrészt az egyházak morálisan hiteles vezetőinek megnyilatkozásai sokak számára jelentettek tájékozódási pontot - elég itt csak Mindszenty, Ravasz László és Pap László rádióbeszédeire utalni. Harmadrészt, és erre külön szeretném felhívni a figyelmet, az egyházi tisztségviselőkre, lelkészekre, presbiterekre — elsősorban vidéken — rengeteg helyütt hárult kulcsfontosságú szerep a helyi közösségek vezetésében. Miközben a fővárosban folytak a fegyveres harcok, vidéken néhány nap alatt lezajlott a tanácsrendszer lebontása, s a falusi és városi közösségek sora választotta meg saját autonóm önkormányzati szerveit. Ugyancsak pillanatok alatt választódtak ki az új, helyi demokratikus intézmények működtetésére alkalmas és a közösség bizalmát élvező hiteles személyiségek - akik sokszor a 2017-1 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 109
