Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Nagy Károly Zsolt: Az örökség és az örökösök
Nagy Károly Zsolt A válaszok arányát vizsgálva az első sajátosság az, hogy ha az egyes lehetőségekre adott válaszokat külön-külön értékeljük, minden csoportban egyaránt a „nem szoktam rendszeresen olvasni” lehetőséget választották a legtöbben, vagyis általában jellemző a „kondicionáló” jellegű bibliaolvasás hiánya. Tekintettel arra, hogy a Református Egyház magát első sorban „Az Ige egyházadként határozza meg, vagyis olyan egyházként, melynek meghatározó öröksége az, hogy tagjai számára legfontosabb felkészültségként a Bibliát állítja, ez az eredmény mindenképpen figyelemre méltó. A válaszokat részletesen vizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a naponta Bibliát olvasók aránya (f) szituációban a (K) csoportban, míg (e) szituációban a (T) csoportban valamivel magasabb. Amint azonban a valamilyen módon a bibliaolvasásra pozitív választ adókat összesítjük, azt látjuk, hogy az mindkét szituációban a (T) csoportban magasabb. Ezek után a válaszokat regionális bontásban elemezve először azt vesszük észre, hogy a Tomka-hipotézisnek megfelelően a (ht) csoportokban mindenhol magasabb a Bibliát olvasók aránya, mint a (hu) csoportban. Tovább közelítve azonban azt látjuk, hogy a naponta vagy naponta többször Bibliát olvasók aránya kiugróan magas Kárpátalján, a nem naponta, de mégis a rendszeresség felől közelítve megfogalmazható válaszok jellemzően Erdélyben kerülnek túlsúlyba. Az attitűdök közt az ébredési mozgalmakból örökölt választípusok az e mozgalmak által erősen érintett Erdély és Kárpátalja területein erősek, míg a közösséggyakorlással kapcsolatos válasz Felvidéken kiugróan magas. Ugyancsak sajátos, hogy egyrészt itt találjuk a negatív válaszok csúcsértékeit, ugyanakkor bár alacsony arányban, de egyértelmű, hogy a felvidéki válaszadók, ha olvasnak Bibliát, akkor azt valamilyen attitűddel vagy szükséglettel kapcsolatos motivációra teszik. Először tehát a regionális bontás esetében is a Tomka-hipotézis érvényesülését véljük felfedezni (Kárpátalja és Felvidék), azonban tovább finomítva az elemzést, a különbségek hangsúlyai eltolódnak, és az egyes vidékek, identitásrégiók sajátos arculatára engednek következtetni. Az örökség témája szempontjából kiemelkedő jelentőségűek végül az (E) csoport eredményei. Azt látjuk ugyanis, hogy az olvasás—nem olvasás, vagyis — eltekintve a kérdés hitbeli dimenziójától - ennek az identitáselemek a megtartása vagy elengedése tekintetében, a várakozásokkal ellentétben, az igazi választóvonal nem a (T) és (K) csoport, hanem a (T) és az (E) csoport között található. A 10. válasz gyakorlatilag mind (f), mind (e), a 11. pedig (e) esetében kiugróan magas értékkel ebben a csoportban fordul elő legnagyobb arányban. Ezeknek az eredményeknek a magyarázatához további kutatásokra van szükség. Annyi azonban az eddigiek alapján is megfogalmazható, hogy a kisebbségi helyzet és a vallásosság intenzitásának összekapcsolása nem magától értetődő, és a vallásosság intenzitása — a „jó református” fogalmának feltöltése — sem kapcsolható össze gond nélkül a reformáció örökségeként hagyományosan megjelölt felkészültségek elsajátításával. Éppen ezzel a nagyon fontos református örökséggel, a bibliaolvasással kapcsolatos vizsgálat mutat rá — ha mégoly elnagyoltan is — arra, hogy az örökség olyan fogalmi tér, melyet az ágensek maguk alakítanak ki, és amely kereteket és kapaszkodókat jelent számukra problémamegoldásuk során. Az, hogy a bibliaolvasás ennyire különböző helyet és értelmet nyer a különböző re78 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-1
