Sárospataki Füzetek 21. (2017)
2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK PATAKRÓL - Fórizs István: Vályi Pál egyházi szolgálatai személyes naplója alapján
Fórizs István gyülekezetben végzett szolgálatáról. Az egyszerű, hétköznapi eseteket nem említi. Bár közli, hogy két beteget látogatott, csupán az egyik alkalmat részletezi. Bizonyára azért örökítette meg ezt az eseményt, mert a haldokló fiatalasszony látványa megrázta, így az érzéseinek tisztázásához a naplót mint terápiás eszközt használta. Hasonlóan érzelmekkel teli egy későbbi beteglátogatás leírása is. Amíg azonban az előző esetben a fiatal nő szépségének és betegségének kontrasztja viseli meg, itt sokkal inkább a szociális érzékenysége kerül előtérbe: „Most jövök egy betegtől, kit áldoztatnom kelle, egész a város-széliről, pedig fú, esik, és nagy sár van: de minthogy szegények, nem kívántam szekeret. Külömben, minthogy nem vagyok hetes, nemis az én tisztem most ez, csak emberségbül tettem, és hogy Igmándy úron könyitsek, hogy az áldott béke köztünk fenálljon. A beteg egy fiatalnő, látszik, hogy derék személy, de nagyon rósz életű lehet, mert csak az ilyenek szoktak halál-óráján kétségbeesni, illyenek óhajtják a pap-vigasztalást. Sokáig intettem és vigasztaltam e beteget, faggattam: ha vallyon nem vette e fel férje vallását? minthogy az orosz hitű. A beteg lelkének jólesett az áldozat, és hűségemet kéz-láb csókolással köszönte, az ágyból ugyan meg sem mozdulhatott. Hej, különös az ember, ha megszorul!”26 Leggyakrabban leírt szolgálatai az esketések és a temetések. Ezek mellett még néhány keresztelőről olvashatunk. Ezeket többnyire nem részletezi, inkább csupán tárgyilagosan közli. Amikor valami miatt mégis bővebb leírást találunk, akkor ahhoz ismét valami különleges élmény, érzelmi töltet kapcsolódik. A lezárásból azonban jól érezhető a távolságtartás. Előbb még az árvákról és a vigasztalásról ír, aztán eltolja magától az érzést azzal, ahogyan az időjárásról és az öltözékéről beszél. Mintha a kettőt ezzel egy szintre emelné, és a fontosságukat is ugyanígy határozná meg. „Eltemettem ma délután egy szegény asszonyt, kinek 6. neveletlen árvái maradtak. - Papoltam Jeremiás 49:11-ről: Hagyd el a te árváidat én eltartom, és a te özvegyid én bennem vessék reményöket. Akár árvák, akár atya, akár anya legyenek azok, kik a halál által kedveseiket elvesztik, mindnyájan vigasztalást vehetnek e szavakból. Hogy az istennek nagy gondja van az árvákra, megtetszik lször abból: hogy szintúgy megtalálják ők napi eledelöket, a jó emberek, vagy önszorgalmuk által. 2.or Hogy lelki testi erejök sokszor jobban kifejlik mint másoké. 3.or Hogy sokszor az árvák közül ha felnevekednek igen szerencsés emberek válnak. De az özvegyek is reménylhetnek vigasztalást, mert a, Maga az idő megvidámítja őket, b, Mert ha ki nem kerülhetik a másodszori házasságot, meglehet, hogy a mit első hitestársok halálában vesztettek, itt feltalálják, s több effélék.. Hallgatók meglehetős 26 Uo., 261. 124 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4
