Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - TANULMÁNYOK PATAKRÓL - Csorba Dávid: A kálvinista Collegiumok régimódi oktatási modellje, avagy a kooperatív tanulás előképe

Csorba Dávid

borkimérés vagy a tanári alkalmatlanság. Ehhez képest minősítetten jobb volt egy lelkész élete: önálló volt, nagyobb fizetéssel, jelentős társadalmi státusszal, s végre biztos anyagi háttere miatt házasodhatott is. Egy sajátossága van még a kora újkori értelmiségi létnek: mindegyikre (tanár, lelkész, városi orvos, postamester, nyomdász etc.) állt az ún. (pap)marasztás intézménye, azaz a fenntartó (városi tanács, presbitérium, földesúr) évente vagy félévente ítélhetett a további alkalmazásáról és annak anyagi és egyéb (adományok) mértékéről.

Szokás emlegetni az egyház-, iskola- és neveléstörténeti szakirodalomban a Kolozsváron tanító Apácai Csere János és a Patakon dolgozó Comenius tanítói-nevelői hatását. Érdemes hozzátenni, mielőtt róluk/általuk ítéljük meg a kor oktatástörténetét, hogy Apácait büntetésként tette a fejedelem Kolozsvárra, ahol nemsokára meghalt; Comenius pedig nem tanított, hanem tanfelügyelő volt. Vagyis a nagy nevelőket nem itt kell keresni.

Sokkal inkább a névtelen kistanárban, aki egy eldugott kis faluban is ugyanazt oktatta, amit ő a nagy, neves Collegiumban kapott. Erre példa az a Kálvin Institution amelyet Fekete Csaba írt le: Sárdon egy névtelen tanár az évközi munkák közti szabad, téli félévekben végigtanította 10-12 éves gyerekeknek latinul ezt a hatalmas dogmatikai kötetet. Ehhez segédanyagként készített memoritertáblákat, melyek ún. hypotyposesét!vázát adták az anyagnak.1 A kor oktatási és nevelési modellje is másként működött, ez kétségtelen, de ha azt vesszük alapul, akkor ez hatalmas teljesítmény, hogy valaki vidéken, a „világvégén” is törekszik mindenki számára a minél teljesebb tudást átadni, hiszen — úgy hitték — ezzel fog az ember a földön boldogulni, és ezáltal fog az élete a menny felé vezető úton elindulni.

Ennek épp az ellentéte volt az a tanártípus, amelyet Keresztúri Bíró Pál képviselt, aki az erdélyi fejedelmi iskolában tanított, azaz nemesi ifjakat oktatott, külön tanmenettel.2 A későbbi erdélyi kancellár, gróf Bethlen Miklós írta le az ő metódusát s azt, hogy mennyire hálás neki mindezért. Mivel pedig fogságban, a családjától távol írta feljegyzéseit, meghagyta a feleségének, hogy a fiaikat is ilyen szellemű tanár kezébe adja nevelni. Játszva tanított, humorral, számos oktatási segédlettel, párhuzamos nyelvek segítségével — mai szemmel nézve abszolút korszerű elvek szerint, számos gyakorlattal könnyedén, alkalmazott pedagógiát használt.

Az eredményességet tekintve egyik tanári módszer sem volt előbbre való a másiknál. Vagy legalábbis mindegyiknek megvolt a maga haszna s hiányossága. Az előbbi esetben a nemzetközi nyelven (akkor latinul) tanultak hat éves koruktól a tanulók, valósággal apanyelvként használva azt. A legkisebb faluban is készítették a kisdiákokat a potenciális továbbtanulásra. Nagy kérdés, persze, hogy a latin dogmatikai vagy grammatikai tananyag tényleg szükséges volt-e azok számára, akik nem tanultak tovább. A másik esetben pedig leírta Bethlen Miklós, hogy a tanára, Keresztúri sem

' Fekete Csaba: Kálvin Sárdon és Radnóton. Hazai tananyag volt az Institúció 1595-ben, in GAborjAni Szabű Botond (szerk.): Tanulmányok Kálvinról és magyarországi jelenlétéről, Debrecen, TTREK Nagykönyvtára, 2011,60-115.

2 Dienes Dénes: Keresztúri Bíró Pál (1594? -1655), Sárospatak, 2001.

108 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 2017-4