Sárospataki Füzetek 21. (2017)

2017 / 4. szám - VITA: ÖNGYILKOSSÁG - Bagdy Emőke: "Isten ott is jelen van..." Reflexiók Kodácsy Tamás tanulmányához

Az egyszeri és befejezett öngyilkosságra nézve a pszichológiai és teológiai kiindulópontunk közös: az önpusztítás elutasítása. A pszichológia nem dolgozik a bűn fogalmával, betegségnek minősíti, mindazáltal elutasítja. Ha pedig „bűnnek” tartjuk, akkor mindnyájan bűnösök vagyunk, mert nem vigyáztunk egymásra. Ami pedig a büntetést illeti, ez egyedül Isten kezében lehet. Épp ezért nem fogadok el emberi ítélkezést, főként nem Isten nevében.

Az Isten nekem nem büntető Isten, hanem könyörülő, irgalmas és maga a szeretet. Ezért nem vagyok képes az öngyilkost „kizárni” a kegyelemből, elvégre Isten tilalmát már az első emberpár sem tartotta be, de megkapta bűne megváltásának ígéretét és valóságát Krisztusban. Ha így hiszek, ha ezt hiszem, akkor nem akarom Isten nevébe büntetni a vétkest, de az embertársi felelősség és szeretet jegyében megfogom a kezét annak, aki lenn van a mélyben, hogy visszatalálhasson oda, ahonnan lezuhant. A közvetítés, visszavezetés, támogatás a dolgom és felelősségem.

Ilyen „naiv teológiai”, de szívem mélyéből fakadó felelősségérzettel állítom, hogy a mi egyházunknak is meg kell nyitnia a lélektől-lélekig csatornákat, és nem szabad parancsba adni, hogy egyedül Istentől várja egy krízisben lévő a segítséget, hiszen éppen ezt a kapcsolatot sebezte meg benne az élet. Öt kell szeretnem, hogy tudja ismét Istent szeretni, és bízni abban, hogy Isten is szereti őt.

Gondolataim a tanulmány által indított asszociációk, és tudom, hogy a teológiai magaslatoktól távol állnak. Én azonban hitéletemben így vélekedem. Nem félek Istentől, de félem őt alázatos szeretettel, mert tudom, hogy irgalmas. Nekem a megváltás valóság, a Megváltóm él, mindig, minden élethelyzetemben és halálomban. Ha nem ezt hinném és érezném, elítélném az öngyilkost (benne magamat is mint olykor befejezetlen öngyilkosságot elkövetőt), és nem tudnék segíteni neki, hogy a legfőbb isteni ajándékot, az életet megtartsa.

Köszönöm, hogy elolvashattam a tanulmányt. Nagyon kíváncsi vagyok a visszhangjára. Gratulálok a megszólalása bátorságához! „Én sem fogom be pörös számat”, így a magam életbátorságával kiállók amellett, hogy legyen emberi (szakemberi, kollegiális...) segítség, önfeltárási bátorságra szocializálás és rendszeresített „földi lélekszel lőztetés” a református lelkészeinknél is.

Az utóbbi időben meginduló, „alulról jövő” mozgósulás ez irányban biztatónak látszik, mert ami önszervező módon elindult, annak már nem lehet útját állni, legfeljebb lassítani. Vajon a késleltetés még hány lelkipásztor életébe fog kerülni? Ezért hát ne habozzunk, cselekedjünk!

„Isten ott is jelen van..Reflexiók Kodácsy Tamás tanulmányához

2017-4 Sárospataki Füzetek 21. évfolyam 99